Házi őrizetben a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottja

-

A bíróság nem rendelte el az előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.


Házi őrizetbe helyezte a bíróság a májusi Dózsa György úti halálos gázolás gyanúsítottját – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az eddigi adatok szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett, a megengedett sebességet jóval túllépve összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő autóval. Az ütközéstől a járművek a trolibusz megállójában elütöttek három várakozó embert.

A balesetben a szabályosan közlekedő autó két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A vizsgálat szerint a gyanúsított kokaint fogyasztott.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, az ügyvéd ugyanakkor védence szabadlábra helyezését, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte. A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványt a bűnismétlés veszélye miatt találta megalapozottnak, míg a védői indítványt az enyhébb kényszerintézkedésre nézve.

A kerületi bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ellen részben szintén közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt folyik büntetőeljárás. E körülmény, továbbá a gyanúsított életvitelére vonatkozó nyomozati adatok, valamint a gyanú szerinti bűncselekmény jellege együttesen megalapozzák a bűnismétlés veszélyét, ami a bíróság szerint házi őrizettel kiküszöbölhető. A kerületi bíróság végzése nem jogerős.