Házanként foglalják vissza Moszult

Fotó: ANADOLU AGENCY / Yunus Keles

-

Az iraki hadsereg elitegysége visszafoglalta a legfontosabb kormányzati épületeket az Iszlám Államtól Moszulban – közölte kedden egy katonai szóvivő.


A tájékoztatás szerint a katonák keddre virradó éjjel megrohamozták az épületegyüttest, és az Iszlám Állam tíz harcosával végeztek. Ninive tartomány kormányzati komplexumának bevétele szimbolikus jelentőségű, és segíthet az iraki katonáknak abban, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést a közelben található óváros felett is. A sűrűn lakott óváros bevétele komoly kihívás, mivel ott az iraki hadsereg szerint több ezer szélsőséges vegyülhetett a polgári lakosság közé.

A szóvivő elmondta, hogy a katonák visszafoglalták az észak-iraki város fő múzeumát is, amelyet a dzsihadisták előzőleg megrongáltak és kifosztottak.

Az Iszlám Állam utolsó iraki bástyája, Moszul bevételéért október 17-én indítottak offenzívát az iraki erők a Washington vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával. A hadsereg Moszul keleti felét januárban foglalta vissza, majd február 19-én hadműveletet indított a nyugati városrész felszabadítására.

Az Iszlám Állam 2014-ben foglalta el Moszult, amely a terrorszervezet iraki fővárosának számít. A város nagymecsetéből kiáltotta ki a terrorcsoport élén álló Abu Bakr al-Bagdadi az iraki és szíriai területeket is magában foglaló kalifátust.

A szélsőségesek elsősorban orvlövészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányhoz hű, nagyjából 100 ezer fős támadó csapatok ellen. Az IÁ-ellenes szövetségnek az iraki katonák és különleges erők mellett részét képezik kurd harcosok és síita milíciák is.