Havi 10 ezret bukhatnak a rendetlen kaposváriak

Fotó: MTI/Mészáros János

A város nem ad támogatást a jövőben azoknak, akik nem tartják be az együttélés szabályait.


Megszigorította a lakásfenntartási támogatás odaítélését csütörtöki ülésén a kaposvári közgyűlés. A testület nagy többséggel fogadta el azt a rendeletet, amely szerint azok, akik nem tartják be az együttélés szabályait, nem tartanak rendet a lakókörnyezetükben, azok ne részesüljenek az önkormányzat támogatásában. Az előterjesztés szerint „jelentős ösztönzést jelenthet a szociálisan rászoruló családok számára" a támogatás megvonása. A rendelet alapján első lépésben három hónapra zárnák ki az érintetteket a havi 10 ezer forintos támogatásból. Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: a rend közös értéke Kaposvárnak és ezt érvényre kell juttatni. „Aki a rendet nem tartja be, annak nem tisztességesek a szándékai, az pakolhat és elmehet innen" – fogalmazott a városvezető. Arról nem érkezett hír, hogy milyen kritériumainak a rendnek Kaposváron.