Hatásszünet - Toporog a romagyilkosságok áldozatainak kártalanítása

Fotó: MTI/Balázs Attila / István Hajdu

-

Csaknem két hete várják az érintett családok az illetékesek jelentkezését, miután a minisztérium a romák elleni gyilkosságsorozat túlélőinek és a hozzátartózóknak 70 millió forint kárenyhítést állapított meg. A kormány által – a saját ígéretéhez képest negyedéves késéssel – megállapított összegek kifizetése azért csúszhat, mert az ügyintézéssel megbízott egyesület nem kapott erre külön felhatalmazást.


Nem tudni, hogy kivárás, egymásra várás vagy a bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka miatt, de tény, hogy az áldozatok a mai napig nem kaptak semmilyen formában értesítést a kárenyhítésről. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületet bízták meg a teljes kárenyhítési folyamat, tehát a kifizetések kezelésével is. Ezt az információt azonban az egyesület vezetője elsőként a Roma Sajtóközpont munkatársától tudta meg, az Emmi hivatalosan még nem kereste meg a szervezetet. Fügedi László, az egyesület vezetője szerint munkájuk lezárult akkor, amikor a kárenyhítésről szóló javaslatukat átadták a tárcának, ezért a bejelentés óta már nem is tartják a kapcsolatot a családokkal.


Szenzitív, mert csak

Az áldozatok valóban csak a híradásokból értesültek arról, hogy lesz valamiféle kártérítés – mondja Gulyás József, a családokat segítő csoport alapítója. Mindezt a Roma Sajtóközpont által megkérdezett családok is megerősítették: többek között sem a Tatárszentgyörgyön agyonlőtt Csorba Róbert édesanyját, Csorba Erzsébetet, sem a piricsei Molotov-koktéllal elkövetett támadás túlélőjét, Getyinás Tibort nem keresték meg a kártérítéssel kapcsolatban. A hivatalos közlemény szerint: „az állami szervek a jelek szerint akkor késlekedtek az elkövetők mielőbbi kézre kerítésében és a további bűncselekmények megelőzésében, de a jelenlegi kormány felelősséget vállalt az áldozatok családjának kárenyhítésében.” A minisztérium cikkünk írása közben behívta csütörtökre egy megbeszélésre a Fehér Gyűrű Egyesületet.