Hatalmas robbanás Kabulban

Fotó: MTI/EPA / Hedajatullah Amid

-

Erős robbanás rázta meg szerdán az afgán főváros, Kabul egyik központi kerületét, ahol számos kormányhivatal és nagykövetség, valamint nemzetközi szervezetek irodái és vendégházai találhatók. Minden bizonnyal öngyilkos merényletet követtek el – közölték tisztségviselők és szemtanúk. Az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozó hivatalos források szerint a detonációnak legalább két halálos és tucatnyi sebesült áldozata van.


A robbanás helyi idő szerint reggel 9 óra körül következett be a Vazír Akbár Hán nevű körzetben, Afganisztán legnagyobb katonai kórházánál, amely néhány száz méterre található az amerikai nagykövetségtől és az egészségügyi minisztériumtól.

Az afgán védelmi tárca egyik szóvivője szerint egy fegyveres röpítette magát a levegőbe a kórház hátsó bejáratánál, majd társai be is hatoltak az épületbe. A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy hány támadóról lehet szó, és az áldozatok számáról sem nyilatkozott.

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint három-öt, gépfegyverrel és kézigránátokkal felszerelt támadó rohamozta meg a 400 ágyas Szardár Mohamed Daud Hán kórházat, ahol az afgán biztonsági erők tagjait és hozzátartozóikat látják el.

A kórház egyik dolgozója azt mondta, hogy az egyik, orvosnak öltözött támadó előrántott egy AK-47-es gépkarabélyt, tüzet nyitott, és megölt legalább egy beteget és a személyzet egyik tagját. Szerinte fegyverropogást lehetett hallani a kórház több más pontjáról is.

Az egészségügyi minisztérium egyik illetékese is megerősítette, hogy a támadásnak két halálos áldozata van, továbbá tucatnyi sebesültje.

A biztonsági erők körülzárták a kórház épületét, amely 2011-ben már volt merénylet célpontja.

A támadás elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett.

Az afgán fővárosban múlt szerdán két öngyilkos merénylő robbantott, és a támadásokban legalább 23-an meghaltak és több mint százan megsebesültek. A történteket a vallási fanatikus muzulmán tálib mozgalom vállalta magára.

Washington információi szerint a tálibok egyre több területre teszik rá a kezüket a közép-ázsiai országban, amelynek már csak alig 57 százalékát ellenőrzik a kormányerők.