Hat párt megy az EP-be, az MSZP a rendszerváltáskor állt így

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor / VS.hu / Zagyi Tibor

-

A Fidesz megszerezte a mandátumok több mint felét, a szocialistákat összességében megelőzte a Jobbik, a részadatok alapján sok helyen lenyomta a DK vagy az Együtt-PM is. A párt vezetése felajánlotta lemondását.


12 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe a Fidesz, a szavazatok 51.5 százalékát szerezte meg. Igaz, rekord alacsony, 30 százalék körüli  volt a részvétel. A Fidesz egyébként öt éve arányaiban és darabra is jobb eredményt ért el, eddig 14 képviselője ült az EP-ben.

fidesz, ep-eredményváró, orbán, fidesz

„Mi győztünk a legjobban” - mondta Orbán Viktor, háta mögött a 12 EP képviselővel. „Az EP képviselők a magyarok előretolt helyőrsége lesznek, akik külföldön is a hazát védik és akiknek ki kell vívniuk a tiszteletet a magyaroknak.” Orbán szerint a magyarok ismét nemet mondtak a bal- és jobboldali szélsőségesekre.

A Jobbik a második

A Jobbik a százalékokat nézve nagyjából ugyanannyit ért el, mint öt éve, (az áprilisi választáshoz képest viszont jelentősen rontott), ugyanúgy három képviselőt küldhet ki, mint 2009-ben. (Egyikük a kémgyanúba keveredett Kovács Béla, akinek EP képviselői mandátumának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész.) Helyezésre viszont nagyot ugrott a párt, legyőzte az MSZP-t. A választás előtt publikált közvélemény-kutatási adatok egyébként szoros MSZP-Jobbik párharcot mutattak a második helyért, végül a szocialisták veresége nagyobb lett a vártnál.   - -   Vona szerint „sikerrel teljesítették a tavaszi hadjáratot”, az eredmények üzenete: „a Jobbik a második erő, az MSZP összeomlott.” Szerinte az alacsony részvételi adatok és az euroszkeptikus pártok megerősödése azt jelenti, az emberek másmilyen Európát akarnak.

Az MSZP óriásit bukott

A választás előtt a szocialisták még a „bűvös 17 százalékról” beszéltek - nagyjából ennyit értek el öt éve, a mindenféle válság kellős közepén, ehelyett most a 11 százalék sincs meg, ráadásul több helyen beelőzte őket a Gyurcsány Ferenc vezette DK és az Együtt-PM is. A párt alig szerepelt jobban, mint eddigi leggyengébb választásán, a rendszerváltáskor, 1990-ben.)

A párt elnöke az országgyűlési választás után nem mondott le, ez állítása szerint meg sem fordult a fejében, holott többen ezt párton belül elvárták volna. Mesterházy Attila azzal érvelt, három választásra szól a vezetés felhatalmazása. A mostani eredmény után viszont bejelentette: az egész elnökség felajánlja lemondását, a szombati választmány dönt arról, elfogadja-e. (Van még egy lépés, a kongresszus, amely ilyen kérdésekben a végső szót mondja ki. Kérdés a határidő is, az Együtt-PM-nél például az országgyűlési választási eredmény után közölték, tisztújítás lesz, de csak az EP választás után.)

- -

Ilyen rossz eredményre nem számítottak, sajtóhírek szerint állítólag csak a lista 5. helyén szereplő Gurmai Zitával beszélgetett el korábban az MSZP elnöke, hogy milyen új feladatot lehet találni számára. Ehelyett mindössze ketten jutottak ki az EP-be.

Gyurcsány visszafogott, de határozott lesz

A másik nagy nyertes a DK: a közvélemény-kutatásokban a bejutási küszöbön állt, a valóságban viszont csaknem beérte a szocialistákat, ugyanannyi képviselőt küldhet ki az EP-be.

„A választási eredmény megerősítette a Demokratikus Koalíciót abban, hogy folytassa a nagyon határozott ellenzéki szerepet” - mondta a párt vezetője, „Budapesten és jó néhány nagyvárosban a DK lett a demokratikus ellenzék legerősebb pártja”. Azon dolgoznak, hogy „színes, eleven, de elveiben egységes baloldal legyen, ennek megformálásában „visszafogott de határozott szerepet akarnak játszani”. Az igazi ellenfél továbbra is Orbán Viktor.

A DK valamivel több mint egy százalékkal maradt le az MSZP mögött.

- -

Bajnai büszke és elégedett

Egy Együtt-PM-es képviselő jutott ki az Európai Parlamentbe. Bajnai Gordon szerint ez az eredmény egy friss párttól jó. Szerinte az látszik, hogy helyük van a politikában - ő is kiemelte, hogy több helyen másodikak lettek -, valamint az is, hogy „korszakváltásra van szükség a baloldalon”. Ezzel elővette az összefogás előtti szlogent, amit az országgyűlési választásra „félretettek”.

A szereplés erőt ad ahhoz, hogy az önkormányzati választásokon „erősebb, önálló koncepcióval és a korszakváltás elveihez ragaszkodva lépjenek fel” - mondta Bajnai. A szervezet egyébként átalakul.

- -

A Bajnai helyett az EP-be menő Jávor Benedek szerint az eredmény lehetővé teszi, hogy az ellenzék egyik meghatározó szereplője legyen a pártszövetség.

Az eredmények ismerete előtt Jávor nem akarta kommentálni azt, milyen üzenete lenne, ha a DK lenyomná az Együtt-PM-et. Az eredményvárón többen viszont „szívták a fogukat” Gyurcsány miatt, nehéz dolguk lesz vele, mondták, a DK sokkal jobban mozgósít.

Schiffer: „nem nagyon szeretjük ezeket az izgalmas választási estéket”

Az LMP épphogy bejutott az EP-be, 5,01 százalékkal szerezte meg egyetlen mandátumát. Schiffer András társelnöknek is azt mutatja az eredmény, a párt egy újabb lépcsőt ugrott meg abba az irányba, hogy a magyar politikában mérvadóvá váljon.