Háromszáz milliárd forintot vittek el a külföldiek

Fotó: AFP / KISBENEDEK ATTILA / AFP / KISBENEDEK ATTILA

-

A jegybank számított rá. Egy lépés a belső finanszírozás felé.


Az MNB áprilisban jelentette be, hogy átalakítja egyik legfontosabb eszközét, a két hetes jegybanki betétet. Tette ezt azzal a szándékkal, hogy a bankok inkább állampapírban tárolják szabad pénzeszközeiket - ezzel segítve a magyar költségvetés finanszírozását.   A kéthetes jegybanki kötvényben (ami kéthetes betétté alakul, jóval-jóval kevésbé vonzó feltételekkel) a bejelentés előtt közel 5500 milliárd forintot tartottak a bankok, ebből mintegy 810 milliárd forintot külföldiek. Ezt az irgalmatlanul sok pénzt szeretné a jegybank olyan irányba mozdítani, hogy azzal csökkenjen az ország igénye a külföldi finanszírozásra, és egyre inkább a forinthitelekre támaszkodhassunk.   Mivel az augusztus 1-től bevezetendő új forma sok külföldi számára már nem lesz megfelelő, és sokan közülük nem akarnak magyar állampapírt venni, a jegybank számított rá, hogy ezeknek a pénzeknek egy része távozik az országból. Számítása a legfrissebb statisztikák szerint be is jött: míg áprilisban átlagosan 810 milliárd forintot tartottak a külföldiek kéthetes kötvényben, addig májusban már csak 473 milliárd forintjuk pihent ebben.   A pénznek csak egy kis részét vitték át állampapírba a külföldi befektetők: a bejelentést követően napokon belül 150 milliárd forintot  tettek át, ám ez a többlet mostanra némileg csökkent, április közepéhez képest jelenleg 70 milliárddal van több kötvényünk külföldi befektetőknél (összesen 4830 milliárdnyi).