„Három a magyar igazság, most jön a második”

Fotó: Vs.hu/Kozma Zsuzsi / Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

Szűk két óra leforgása alatt megválasztották Orbán Viktort miniszterelnöknek, aki rögtön két beszédet is mondott: egyet bent, a Parlamentben, egyet pedig kint, a Kossuth téren összegyűlt, ünneplő tömegnek. Kézzel fogható, számon kérhető programot egyikben sem hirdetett. A korábbi Fidesz-rendezvényekhez képest a Kossuth téren meglepően kevesen várták Orbánt.


A miniszterelnök a jelek szerint tartogat egy nyakkendőt miniszterelnöki eskü esetére: négy évvel ezelőtt is ugyanez (vagy ugyanilyen aranyszínű) volt rajta. Két vagy három fideszes képviselő narancssárga nyakkendőt húzott, Selmeczi Gabriella viszont egy piros színű blézerben/kosztümben tűnt ki a kormánypárti többségből.

Orbán Viktor Arany nyakkendő 2010-ben és a mostani eskün

Orbán Viktor bent a parlamentben megválasztása előtt még kicsit feszülnek látszott, kint viszont már boldogan integetve lépett. Aggódnia nem volt miért: miniszterelnök-választáshoz elég a feles többség, neki viszont újra kétharmada van. Mondjuk akkor bajban lett volna, ha az összes fideszes az ő példáját követi. A négy évvel ezelőttivel szemben ugyanis Orbán Viktor most nem szavazott igennel saját magára. Sehogyan sem szavazott. Kövér László sem nyomott gombot, de ő az ülést vezette, Lasztovicza Jenő pedig nem szavazott, ennek okát egyelőre nem tudni. Orbán így 133 helyett 130 szavazatot kapott. Előolvasás nélkül, maga olvasta fel az eskü szövegét. Az újra megválasztott miniszterelnököt állva tapsolták.

Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak, ha egyáltalán. A DK-sok például be sem mentek, a szocialisták a szavazás után rögtön kivonultak, közölve: „nem leszünk biodíszlet”. Kormányprogramvita ugyanis most nem volt, a miniszterelnök eskütétel után elmondott beszédére nem lehetett reagálni. Az Együtt-PM-es politikusok miniperformanszt rögtönöztek: Szabó Tímea – befurakodva a KDNP-elnök Semjén Zsolt elé – Áder János köztársasági elnök után odament a frissen megválasztott miniszterelnökhöz, és egy uniós zászlót adott át neki. Azért, mert az nincs kitűzve a Parlamentre. Ha Orbán Viktor az uniótól megköveteli a tiszteletet, ő is adja meg – derült ki a mondanivaló a párt közleményéből.


„Hallgatás beleegyezés”

Nemcsak a kormányprogram és vitája hiányzott, az újraválasztott miniszterelnök is inkább csak általános ígéreteket, irányokat fogalmazott meg. Konkrét intézkedéseket nem hirdetett meg.

A beszéd néhány eleme (a többit részletesen itt olvashatja):

-  A választási eredményből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki, jobb a megkezdett irány mellett kitartani. Az alapkérdések eldőltek.

- „Az európai életszínvonal és életminőség közepe felé tartunk a következő négy évben.”

- Szélsőséges minden olyan politika, amely veszélyes a magyarokra. Ilyen például a bűnözők jogait az áldozatoké elé sorolni, munka nélkül pénzt adni annak, aki tudna, de nem akar dolgozni, vagy feláldozni az országot „valamiféle Európai Egyesült Államok oltárán”.

- Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, de ettől még senki nem várhatja el, hogy „vaknak.., némának... vagy tökfilkónak tettessük magunkat”, lesznek saját javaslatok.

A képviselők néhányszor tapsoltak közbe, a legemlékezetesebben akkor, amikor Orbán a határon túliak autonómiatörekvésének támogatásáról beszélt. Azon jót szórakoztak, mikor a miniszterelnök kifejtette, elfogadja azt a választás előtt hangoztatott érvet, hogy aki otthon marad, a kormányt támogatja. Így viszont még nagyobb a győzelem, „a hallgatás beleegyezés”.



Miért nincs kormányprogram?

Rogán Antal frakcióvezető egy hét eleji sajtótájékoztatón azt mondta, a parlamentnek az Alaptörvény szerint a miniszterelnökről kell szavaznia, alaptörvény-ellenes lenne ezt mással kiegészíteni. (A Fidesznek egyébként írásos választási programja sem volt, egy szóban foglalta azt össze Orbán Viktor: „folytatjuk”.)


Ellenzék: ne folytassa

Az MSZP a beszéd után is kiadott egy közleményt, amelyben továbbra is a kormányprogramot hiányolta „Ne folytassa Orbán Viktor!” címmel. A Demokratikus Koalíció is közleményben reagált. A párt szerint a miniszterelnök „derűről és középhatalmi ambíciókról beszélt, Magyarország azonban ma a korrupt középszer és a rendszer kritikátlan kiszolgálóinak uralma alatt áll”, négymillióan szegények, a fiatalok fele külföldön élne, az államadósság rekordszinten van. A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint a beszédnek „jobbikos hangvétele volt”, bár hiányolta belőle a konkrét gazdasági vagy társadalmi programelemeket.


-


Új kormány június 6-án?

A miniszterelnök beszéde közben megjelent a parlament honlapján a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénytervezet. Egy új minisztérium lesz – a Miniszterelnökség államtitkárságból avanzsál azzá, három tárca elnevezése pedig megváltozik.

orbán-kormány_minisztériumok

A tárcavezetőket csak az európai parlamenti választás után nevezi meg a miniszterelnök. A törvény június 6-án lép hatályba.

 

Eközben a Kossuth téren – nem volt meg a kétmillió

Már tegnap látszott, hogy valami készül: a legfelső erkélyről egészen a Parlament lépcsőéig tartott a magyar zászlót formáló három széles szalag – értelemszerűen egy piros, egy fehér és egy zöld csík. A Fidesz szervezett ünnepséget a miniszterelnök megválasztása utánra. A nép kettő körül már gyülekezett, a parlamenti eseményeket kivetítőkön követhették. A választás előtti nagygyűlésről ismerős Fidesz-táblát szorongattak többen, de volt olyan is, aki átírta a szlogent: „csak a Fidesz és a KDNP” feliratú táblával készült.

A parlamenti beszéd után kiérve a térre meglepő volt, hogy a korábbi rendezvényekhez képest milyen kevesen voltak. Bár állítólag a parlamenti közvetítés után sokan elmentek.

Miniszterelnök választás

A szokásos zászló- és perecárusok kitelepültek, székely zászlót elvétve lehetett kapni. A biznisz most nem ment túl jól: megszámolható mennyiségű zászlót lobogtattak csak a megjelentek. Ellentüntetők sem voltak, leszámítva egy – vélhetően szélsőjobboldali – megjelentet, aki hangosan tiltakozott, mikor Semjén Zsolt nyilasházmesterezte azokat, akik pár napja megtámadták Pásztor Istvánt.

Semjén egyébként a ciklus végére egymillió új magyar állampolgárt ígért, „akik tudják, hogy ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk, és akik tudják, hogy hogyan kell szavazni”. (Emlékeznek még Mikola István elhíresült mondására 2006-ból? Valahogy úgy szólt, hogy „ha megadjuk az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, és szavazni is tudnának, 20 évre bebetonoznánk magunkat”. Bár a Fidesz akkori miniszterelnökhelyettes-jelöltje ezt 5 millió új állampolgárral tartotta volna megvalósíthatónak.)

A mostani győzelem nagyobb volt, mint a 2010-es – mondta beszédében Szájer József. Ami szám szerint egyébként nem stimmel, hiszen most kevesebben szavaztak a Fidesz-KDNP-re, mint 2010-ben, kevesebb százalékkal lett meg a kétharmad. A politikus a siker nagyságát abban mérte, hogy most nem valami ellen, hanem valami mellett szavaztak az emberek. Azt elismerte, hogy vannak viták az unióval, de csak annak nincsenek, aki nem csinál semmit. „Senki nem képviseli az érdekeinket, ha mi nem” – mondta, és minél nagyobb támogatást kért a Fidesz-KDNP listájára. A plakátokon látható legújabb szlogen, a „Tiszteletet a magyaroknak!” nagy tapsot kapott.

 

Miniszterelnök választás


Orbán az EP-választásra buzdított

Természetesen még ennél is nagyobb ováció fogadta a miniszterelnököt, aki a parlamenti frakció élén vonult ki a főbejárat előtt felállított színpadra a gyermekkórus éneke alatt. Felszabadultan, mosolyogva állt a tömeg előtt.

Az elmaradhatatlan „Viktor, Viktor!” csak akkor, a legelején zúgott fel. Rögtön megnevettette szimpatizánsait, mikor azt mondta, szűk családi körben vannak. Ez a beszéd sokkal rövidebb volt annál, amelyet az eskütétel után elmondott.

Erős morajlás kísérte, mikor azt mondta, „az ünneplésnek vége, ma újra csatába megyünk”. Ébresztőt kell fújni, két hét múlva választás,

„ne engedjünk Brüsszelbe olyan képviselőket, akik így vagy úgy lejáratják Magyarországot”

– utalt egyértelműen az MSZP-re és a Jobbikra.

„Három a magyar igazság, most jön a második” – zárta rövid beszédét Orbán Viktor. Az ovációt a Himnusszal törték meg, a műsorvezetővé avanzsált Kocsis Máté józsefvárosi polgármester még a Kossuth-nótát is elénekeltette a tömeggel, bár a második versszak már nem nagyon ment.

Hatalmas sikere volt a miniszterelnöknek azzal, hogy a beszéd végén kapott magyar zászlót a nyakába tette, és a Kossuth nóta végéig ott is tartotta.


Orbán Viktor


„Orbán Viktornak mindig igaza van”

„Mindkét beszéd nagyon jó volt, még legalább tíz cikluson keresztül szeretném hallgatni” – lelkendezett egy hölgy a rendezvény végén. A kinti szónoklat az „egy vagyok veletek” érzést sugallta számára. A csata meghirdetését is indokoltnak tartja, hogy „külföldön ne keltsék rossz hírünket”. Más szerint a csata említése utáni morajjal a tömeg nem a meglepetését vagy ellenkezését, hanem egyetértését fejezte ki. Megint más azért tartotta szükségesnek a csatát, mert

„a külföld csesztet minket. Orbán Viktornak pedig mindig igaza van.”

Volt, aki felemelőnek tartotta a rendezvényt, és örült az ünnepségnek. A tömeget sem kevesellte.

„Amikor kell, akkor sokan vagyunk”

– válaszolta arra a felvetésre, hogy a Békemeneten és a választás előtti nagygyűlésen például sokkal többen voltak.

Az általunk megkérdezettek többsége mindkét beszédet nagyon szerette, de volt, akinek a parlamentben elmondott tetszett jobban, mert abban nagyobb távlatokban beszélt a miniszterelnök.

Egy idősebb hölgy csillagos ötöst adott mindkettőre, azt mondta, feltöltődtek. Ő személy szerint könnyezett és imádkozott menet közben.

A tömeg hamar hazaindult, a buli – a kiválasztott meghívottaknak – az Állatkert melletti Gundel étteremben folytatódott.