Harminc év után először látott színházat

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

-

Miért ne juthatna a kultúrából azoknak is, akik nem tudnak színházba menni? Sokan vannak így, akár azért, mert nincs rá pénzük, akár azért, mert már idősek, és nehezen mozognak. Tóth Simon Ferenc színész szerint nincs rendjén, hogy a rászoruló emberek és a művészi értelmiség ennyire távol van egymástól, ezért úgy döntött, hajléktalanszállókra, fogyatékos otthonokba és idősek otthonába viszi a legmenőbb budapesti színészeket. Az első alkalomból kiderült, hogy Örkény-egypercesekkel és egy százlábú lesántulásának szomorú történetével nem nagyon lehet mellényúlni.


– Nem tudom, mennyire járnak önök színházba – kezdte Tóth Simon Ferenc színész. – Gondolhatja! – vágta rá az egyik a nagyjából húsz hajléktalan emberből, akik összezsúfolódtak a Vöröskereszt Madridi utcai hajléktalanszállóján – írja az Abcúg. A nappali melegedőben papírdobozok sorakoztak a bejáratnál, az egyik polcon villanyborotva töltődött, a pulton pedig egy nagy kupac Lokál várta, hogy valaki vegyen belőle. Hétfőn este egyáltalán nem fogyott a Lokálból, hiszen mindenki a Katona József Színház színészeire, Pálos Hannára, Mészáros Blankára, Ujlaki Dénesre és Mészáros Bélára figyelt.


Derűs közönség a hajléktalanszállón


Egy órával korábban négy Örkény Színházas színész, Mácsai Pál, Csuja Imre, Bíró Kriszta és Polgár Csaba adott elő a Református Szeretetszolgálat Schweitzer Albert Szeretetotthonában idős és fogyatékkal élő embereknek. Tóth Simon Ferenc a magyar kultúra napja miatt gondolt arra, miért ne lehetne elvinni ismert színészeket olyan emberekhez, akiknek valamiért nincs lehetőségük színházba menni. Például azért, mert nincs pénzük, vagy mert az életkoruk miatt nehezen mozognak.


Érkeznek az idős és fogyatékkal élő nézők az előadásra


“Hallod jól? Jól van, jó szórakozást!” – simított végig az idősotthon egyik lakójának vállán egy középkorú nő, valószínűleg a lánya. Éppen Darvas Ferenc zongorista következett, aki a Meseautót és a Köszönöm, hogy imádott című dalt játszotta el a Hyppolit, a lakájból.


Darvas Ferenc a zongoránál


A színészek szándékosan olyan művekkel készültek, amelyeket a többség valószínűleg ismer, akár még az iskolából is. Így került elő az Anyám tyúkja is, vagy Tóth Árpád Esti sugárkoszorúja. “Köszönöm, nagyon köszönöm a Kosztolányit!” – kiáltotta oda már a műsor végén valaki Mácsai Pálnak, aki többek közt a Hajnali részegséget mondta el. De a legnagyobb tapsot talán egy másik zongoradarab, az Egy százlábú lesántulásának szomorú története kapta.


Az otthon lakói közül a legtöbben talán Csuja Imrét ismerték


Tóth szerint nincs rendjén, hogy a művészi értelmiség és a rászorulók ennyire zárt, külön világot alkotnak, ezért próbál valamilyen kapcsolatot teremteni a kettő közt. “Ha már bekerült az alkotmányba a művelődéshez való jog, akkor tényleg legyen hozzá joga mindenkinek.” Január 22-e csak az első lépés volt, Tóth szeretne más budapesti és vidéki intézményekbe is eljutni, amiről már meg is állapodott hét nagy segélyszervezettel.


A hátsó sorokban


“Sokan nyitottak a kultúrára, diplomások is vannak köztük” – hallottuk a hajléktalanszállón, ahol színjátszó kör is működik AHA Színpad néven, erről itt írtunk korábban. A társulat ötlete Füsti-Molnár Sándor, becenevén Fecske fejéből pattant ki még 2001-ben, azóta egy sor darabot előadtak már, Örkény István Kivégzési szabályzat című egypercesével még Portugáliába is eljutottak. Örkény-novellából bőven jutott a hétfői előadásra is, nem is volt semmi, ami népszerűbb lett volna.


Harminc év után először látott színházat

Pálos Hanna, a Katona József Színház színésze ad elő a hajléktalanszállón


“Szokatlan terep ez egy színésznek” – mondta Tóth Simon Ferenc, aki nem először szervezett hasonló eseményt, Csuja Imrével többször jártak már hajléktalanszállókon. Itt bármi előfordulhat, előfordul, hogy valaki együtt mondja a verset a színésszel, vagy éppen táncra perdül, ha olyan nótát játszanak. “Ezekre nem lehet felkészülni” – mondta a műsor után Csuja, akivel hétfőn is együtt szavalta valaki az Anyám tyúkját. Egy férfi még a szöveget is tudta, de hiába, senki se akart énekelni vele.


Harminc év után először látott színházat

A hajléktalanszállón a Besame Mucho trombitás verziója aratta a legnagyobb sikert


Sándor nem szeret verseket olvasni, mert úgy nehezen éli át, inkább csak átfutja. De ha valaki más mondja, az mindjárt más. “Ha látom, hogy szenvedéllyel mondja, hogy átérzi, akkor nekem is könnyebb.” Ezért is élvezte nagyon, amikor a színészek hétfőn verset olvastak, többek közt Pilinszky Jánostól vagy Peer Krisztiántól. De nemcsak verset, hanem regényrészletet is, például Háy Jánostól. Sándor 1990-ben vált el a feleségétől, azóta hajléktalan, színházban pedig még régebben, több mint harminc éve járt utoljára. Úgy emlékszik, Hawaii nők volt a darab címe, amit Pécsen játszottak, és a Pa-dö-dő tagjai is szerepeltek benne. Manapság krimiket olvas, főleg Leslie L. Lawrence-t.


Harminc év után először látott színházat

Sándor 1990-ben vált el a feleségétől, azóta hajléktalan, színházban pedig még régebben, több mint harminc éve járt utoljára.


Tóth szerint “kicsit olyan ez, mint a gyerekszínház, mert itt is olyan emberek vannak, akik nem úgy viselkednek, ahogy a színházban általában kell. Sokkal oldottabb a légkör, nem olyan, mint a szokásos színházi környezetben: a művész a színpadon, a néző a sötétben, aztán a végén taps. Ebből elég megrázó helyzetek is kialakulhatnak” – mondta. Például egy hasonló eseményen egy nagyon idős nő “félkatatón állapotban a színésszel együtt szavalni kezdte a Szózatot. Azért ennek van ereje”.


Harminc év után először látott színházat

Előadás közben az idősek otthonában


Kocsis Jánosnak húsz éve már készült egy közös képe Mácsai Pállal. “A régi gyógyszergyárban kiállítást rendeztem az Örkény-relikviákból, akkor volt ott ő is” – emlékezett vissza János, aki ma már szintén a Hermina úti szeretetotthonban lakik. Azt mondta, valaha Örkényt is közelről ismerte, sokat beszélgettek a Lukács fürdőben. Bár nem ismeri az örkényes színészeket, ő örült a “szabad versmondásnak” és meglepően eredetinek tartotta a műsort. Jánost jó érzéssel tölti el, ha arra gondol, hogy egyetlen trolijárat köti össze az idősek otthonát és a Madách téri színházat, de lehetetlen lenne megszervezni egy színházlátogatást. “Nem is lenne érdemes belefogni” – mondta a botjára támaszkodva.


Harminc év után először látott színházat

Kocsis Jánosnak húsz éve már készült egy közös képe Mácsai Pállal – az előadás végén elkészülhetett az újabb relikvia


Az idősek otthonában nem mindenki tudott lemenni a földszinti aulába, hogy megnézze a műsort. Ők a szobájukban, a falra szerelt hangszóróból hallgatták végig a műsort. “Gondoltam, lemegyek, de olyan huzat van, meg hideg. Itt fent meleg van, és hát, nem is ismerem őket” – mondta az első emeleten lakó Gitta néni. A színészek nevei nem sokat mondtak neki, pedig valaha sokat járt színházba a férjével. “Akiket mi néztünk, azok már rég meghaltak.” Azért voltak, akik várták, hogy találkozzanak Csuja Imrével, hiszen a tévében futó sorozata, a Mi kis falunk elég népszerű az otthonban. Még úgy is, hogy az egyik gondozó szerint a többség azért a régi filmeket, meg persze a híradót szereti.


Harminc év után először látott színházat

A 96 éves Gitta néni a szobájában hallgatta a műsort


Harminc év után először látott színházat

Mácsai Pál az előadás végeztével