Harmadszorra is sikertelenül eredtek a maláj gép nyomába

Fotó: AFP / MC1 Peter D. Blair / AFP / MC1 Peter D. Blair

-

Az előző két alkalommal technikai problémák miatt kellett felfüggesztenie a tengeralattjárónak a maláj gép roncsai utáni kutatást. A harmadik kutatás véget ért, de a jelek szerint most sem voltak igazán eredményesek. Később újból próbálkoznak.


Míg a maláj gép roncsai után kutató tengeralattjáró drón előző két kutatását technikai problémák miatt fel kellett függeszteni, addig a mostani, harmadik kísérletet teljesíteni tudta a tengeralattjáró robot – írja a BBC. Most épp elemzik a megszerzett adatokat, de az előzetes jelzések szerint nem sikerült túl sok újat megtudni a történtekről, sem rábukkanni a roncsokra. A roncsok után kutató Bluefin-21 azért továbbra sem adja fel. A harmadik út 16 órát vett igénybe, plusz két-két órát merülésnél és felszínre emelkedésnél. A Joint Agency Co-ordination Centre közleményben szögezte le: a Bluefin-21 nevű kis tengeralattjáró sikeres harmadik úton van túl, és készül a következő kutatásra. Műholdas adatok szerint a március 8-án eltűnt MH370-es gép az ausztráliai Perthtől nyugatra fekvő vizeken fejezhette be útját. A gépen 239 ember utazott.