Harapott és rabolt – elítélték

Fotó: MTI/Kovács Tamás / MTI/Kovács Tamás

-

A Kálvin téren szólította le áldozatát, pénz kért tőle és elvette telefonját.


Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a bíróság a nőt, aki Budapesten megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút tavaly decemberben. A Fővárosi Főügyészség szerint a Kálvin téri metróaluljáróban szóba elegyedett a kiskorúval, pénzt kért tőle, majd együtt sétáltak el a Ráday utcáig, ahol elkérte a fiú telefonját, és többszöri felszólításra sem adta vissza.

A sértett megpróbálta visszavenni a telefont, ekkor a vádlott megharapta az egyik ujját, a készüléket a válltáskájába tette, elhagyta a helyszínt, és a fiút veréssel fenyegette.

A tárgyaláson a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.