Hajdu Szabolcs kirohant a Filmalap ellen

Fotó: A Company / A Company

-

Hajdu Szabolcs morális válságba került amiatt, hogy a Filmalap támogatásával készített filmet, és kijelentette, hogy többé nem pályázik a szervezetnél.


Hajdu Szabolcs Délibáb című magyar pusztán játszódó westernfilmjét ma mutatják be a nagy presztízsű torontói filmfesztiválon. A premieren a rendező is részt vesz, de úgy tűnik, egyáltalán nem boldog: a Népszava tudósítása szerint a Magyar Filmművészek Szövetsége ülésén Hajdu kirohanást intézett az Andy Vajna nevével fémjelzett Filmalap ellen, amely az 560 millió forintból készült film büdzséjéből 350 millió forintot biztosított. Hajdu Szabolcs: Délibáb Hajdu Szabolcs (jobb szélen) és színészei a Délibáb forgatásán   Hajdu az ülésen „torz koreográfiá”-nak titulálta a Filmalap filmfejlesztési folyamatát, melynek során a cikk szerint „méltatlan, felesleges és teljesen abszurd csapdahelyzetekbe kényszerült”. Saját maga részéről „morálisan megkérdőjelezhető döntés”-nek nevezte, hogy a Filmalaphoz pályázott, ami végül „morális válságot” okozott számára. Kijelentette, hogy bár gyerekei vannak, de „ezt így, még egyszer nem” vállalja, nem akar többé pályázni az állami támogatást osztó intézményhez. Ezzel szemben a Délibáb egyik producere, Kovács Gábor – aki már a Fehér tenyéren és a Bibliotheque Pascalon is együtt dolgozott Hajduval – kategorikusan tagadja, hogy a Filmalap bármilyen módon méltatlan helyzetbe hozta volna a rendezőt. Kovács a Facebookon tette közzé reakcióját, melyet, mint állítja, „nem a Filmalap védelmében” fogalmazott meg: „Két [Filmalapos] találkozón vett részt Szabolcs ún. konzultáció címen, amelyen két hiteles forrás (Taschler Andrea producer és Pataki Ági koproducer) szerint sem volt szándék az 'alkotói szabadság befolyásolására'. Egyetlen egyszer sem akadályozták a forgatás menetét, soha nem adtak semmilyen utasítást azzal kapcsolatban.” Megkértük a Filmalap vezérigazgatóját, Havas Ágnest, hogy reagáljon Hajdu vádjaira, azonban azt a választ kaptuk, hogy a Filmalap nem kíván nyilatkozni az ügyben. Kérdés, ha Hajdu komolyan gondolja, hogy nem pályázik többé a Filmalaphoz, akkor hogyan folytatódik a pályája, hiszen jelenleg a Filmalap az egyetlen filmes pénzosztó szerv Magyarországon. Tehát, amennyiben Hajdu továbbra is filmeket akar csinálni, akkor azokat magán-, illetve külföldi forrásokból kellene finanszíroznia. A rendező azonban a gyűlésen azt is kijelentette, hogy szerinte „történhet nagyobb baj is, mint hogy nem csinálsz filmet” - ami akár azt is jelentheti, hogy a jövőben, ilyen feltételek mellett nem kívánja filmrendezői tevékenységét folytatni.