Ha a szurkolókat szavaztatnák, Brazília nyerné a vébét

-

Magyarországon szinte pont olyan arányban jósolják befutónak Neymarékat, mint globálisan. Aztán messze leszakadva emlegetik az esélyesek közt a címvédő spanyolokat, a németeket és az argentinokat.


Az Ipsos nemzetközi piackutató 26 országban, köztük Magyarországon végzett online módszerrel felmérést, eszerint a világ lakosságának 78 százaléka hallott magáról az eseményről. Az érdeklődők 39 százaléka szerint Brazília lesz a befutó, 14 százalék vár spanyol címvédést, kilenc százalék német, míg a megkérdezettek nyolc százaléka argentin sikert. Magyarországon nagyon hasonlóak az adatok a globális felmérés összeredményéhez, ugyanis az emberek 70 százaléka tud a világbajnokságról, vannak friss ismeretei az eseményről, s a szurkolók 37 százaléka tippelt brazil győzelmet. A sorrend is megegyezik, mivel 17 százalék spanyol, 14 százalék pedig német végső sikert mondott.

A drukkerek hatoda minden meccset megnéz

Világszinten az érdeklődők közül 16 százaléknyian jelezték, hogy minden meccset megnéznek majd, 27 százaléknyian pedig kedvenc csapatuk találkozóira koncentrálnak elsősorban. A válaszadók egyharmada ritkán, alkalmanként kapcsol majd a vb-re, míg egy másik harmada pedig egyáltalán nem fogja követni a tornát. Magyarországon 35 százalékot nem érdekel a torna és 37 százalék tartozik azok közé, akik csak ritkán nézik majd a találkozókat. A fanatikus rajongók csak nyolc százaléknyian vannak, s 20 százalék figyeli majd elsősorban a számára szimpatikus együttest. A legnagyobb érdeklődés Brazíliában van, ahol az emberek több mint 90 százaléka figyeli a vb-t, de Belgiumban és Franciaországban ugyancsak szinte a teljes lakosságot foglalkoztatja a világbajnokság. A felmérésben érintett országok közül Egyiptomban a legalacsonyabb az érdeklődés, mindössze 36 százalék, az Egyesült Államokban pedig 42 százalék.

Ki hol szurkol?

A kutatás szerint a televíziónézők nagy többsége, 86 százaléka nem egyedül, hanem baráti, családi körben követi majd a meccseket, s a válaszadók 43 százaléka jelezte, hogy esetenként a munkatársaikkal tervezik nézni a közvetítéseket. A tévénézők 41 százaléka úgy gondolja, hogy vendéglátóhelyen, nagy társaságban figyelik majd a mérkőzések alakulását. A magyarok is többnyire szűkebb, családi, baráti társaságban szurkolnak (77 százalék). Egyharmaduk valamilyen étteremben, sörözőben szorít kedvenceiért, míg 22 százalék zömében kollégáival tekinti meg a közvetítéseket.