Ha a párt nem megy a választóhoz, a választó megy a párthoz

Fotó: MTI/Mohai Balázs / István Hajdu

-

Inkább szubjektív elemektől befolyásolva, semmint tudatosan, bőséges információkat nyújtó programok alapján dönthet a nép. Ez és az értékrend eltolódása magyarázhatja az ellentmondást, amely a fontosnak tartott témák és a közvélemény-kutatások eredményei között feszül. Kritikai elemzés – új megközelítésben.


A választások előtt két héttel, a felmérések és mandátumbecslések hadának közepette, nem mindig egyértelmű, hogy a pártok milyen konkrét programokkal indulnak, és ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz, illetve milyen mértékben befolyásolják a választók döntéseit. A politikai gazdaságtan eszközeinek segítségével ezekre a kérdésekre keresem a választ az alábbiakban. Teszem ezt egyrészt azért, hogy eddig nem elérhető információkat gyűjtsek össze és helyezzek új megvilágításba, ezzel talán hozzájárulva a választók még tudatosabb döntéséhez, másrészt pedig azért, hogy felhívjam a figyelmet az objektív, pártszimpátiától független elemzések társadalmi hasznára és szükségességére.

A „medián választó” szerepe

A legismertebb modell a demokratikus választások győzteseinek meghatározására a „medián választó” modellje. E szerint egy többségi választási rendszerben, ahol az emberek a hozzájuk ideológiában és választási ígéretekben (választási platform) legközelebb álló pártra voksolnak, az a párt győz, amelyik platformját a medián vagyis „középső választóhoz” igazítja, hiszen ezen a helyen áll legközelebb a lehető legtöbb választó elképzeléséhez. Ez a modell alkalmas az alapvető politikai mozgások szemléltetésére és relatív egyszerűségének köszönhetően könnyen értelmezhető eredményeket ad a választók elhelyezkedéséről és pártpreferenciájáról. Az egyszerűség azonban nem csak előnyökkel jár, fontos észben tartani, hogy a modell nem képes az összes tényezőt figyelembe venni, így a kapott válaszok nem mindig köthetők egyértelműen egy okhoz. Ezek után már csak az a kérdés, hogy ki is a „medián választó” és hogyan találhatjuk meg? A medián választó egyszerűen fogalmazva a „tipikus” választó, aki személyében megtestesíti a választók tömegét, hiszen ugyanannyian helyezkednek el minden szélsőség irányában tőle. Ezért, ha megvizsgáljuk a pártok relatív elhelyezkedését a medián választó modelljének segítségével, megtudhatjuk, mi jellemzi a mai magyar medián választót.

Mi érdekli a magyar választót?

Ahhoz, hogy eldöntsük melyik párt áll a választókhoz a legközelebb, először azzal kell tisztában lennünk, hogy számukra melyek a legfontosabb kérdések. Kutatásom során meglepődve tapasztaltam, hogy még senki nem készített felmérést erről az alapvető kérdésről. Elgondolkoztató, hogy vajon a mindenkori politikai döntéshozók hogyan képesek a választókat hitelesen képviselni és a legfontosabb megoldandó kérdésekre működőképes stratégiát kidolgozni, ha nincsenek tisztában ezzel. Jól látható tehát, mekkora szükség lenne még több, politikai meggyőződéstől független, objektív elemzésre, amely hatékonyan tudná segíteni a társadalom számára előnyös politikai döntéshozatalt. A Nézőpont Intézet közreműködésével felmérést készítettem a lakosság által leglényegesebbnek tartott területekről. A telefonos, reprezentatív kutatás 1000 fő megkérdezésével készült és arra kérte a résztvevőket, hogy kilenc véletlenszerűen felsorolt téma mindegyikéről döntsék el, hogy az számukra nagyon fontos/inkább fontos/inkább nem fontos/egyáltalán nem fontos. A válaszok alapján a témakörök rangsorát az alakította ki, hogy melyik kérdés kapta a négy lehetőség legmagasabb átlagát. Bár összességében a lista nem okozott nagy meglepetést, a sorrend igen érdekesnek bizonyult.



Egyértelmű prioritást élvez az ország gazdaságának fellendítése, hiszen ez hatással van az élet minden területére tekintet nélkül a nemre, korra és foglalkozásra. Az viszont meglepetést okozhat, hogy a devizahitelek, az Európai Unió vagy a határon túli magyarság helyzete csak a lista végén kapott helyet, annak ellenére, hogy a sajtó és maguk a pártok is kiemelten foglalkoznak a témákkal. A korrupció vagy az adórendszer jobban érdekli a választókat. Ezek az alapvető kérdések, amelyek az ország hosszútávú boldogulását határozzák meg általában kevesebb figyelmet kapnak a médiában. Viszont az a tény, hogy a választók mégis kiemelkedő szerepet tulajdonítanak ezeknek, megkérdőjelezheti azt a közkeletű vélekedést, hogy választásokat rövid időre érvényes ígéretekkel lehet megnyerni. A legfontosabbnak ítélt kérdések mindegyike alapvető és hosszú távra szóló, rámutatva a választási cikluson túlmutató tervek iránti igényre a választók részéről.


Elhibázott kommunikáció

Ezeket az igényeket a politikai pártok nem elégítik ki teljesen, gyakran nem arra helyezve a hangsúlyt a kampányban, ami a választókat valójában érdekli. A választási programok jó kiindulópontot nyújtanak ennek számszerű méréséhez. Az alábbi ábra azt szemlélteti, hogy a nagyobb pártok mennyire foglalkoznak nyomatékosan egy-egy témával. A rangsorokat az adta meg, hogy egy adott párt melyik témához kapcsolódó szavakat használta a legtöbbet a választási programjában. Például a Demokratikus Koalíció legtöbbször az oktatást (134-szer), majd Európát (132-szer) harmadikként pedig a gazdaságot (115-ször) említette.



Míg a legtöbb párt első helyen a gazdasággal foglalkozik, a nyugdíjrendszer és a korrupció általában alulreprezentált a programokban. Ugyanakkor az Európai Unió, illetve a határon túli magyarság kérdése jóval több figyelmet kap, mint amennyit a választók igényelnek. Említésre méltó továbbá, hogy a pártok – néhány kérdéstől eltekintve – általában hasonló helyen rangsorolják a legtöbb problémát. Ez megerősíti a medián választó modelljét, amennyiben a pártok hasonló mértékben koncentrálnak a témákra, megpróbálva a medián választó igényeihez igazodni, ám arra is következtethetünk, hogy a pártok rosszul értelmezik a választói akaratot és elvétik a kérdések súlyozását. Fontos megjegyezni, hogy a fenti összesítésben nem szerepel a Fidesz-KDNP választási programja, mivel a cikk megjelenéséig ilyen dokumentum nem került nyilvánosságra, így a későbbiekben kénytelen voltam a jelenlegi kormányprogramot figyelembe venni. Jelentős gátat szab bármilyen elemzőmunkának, ha egy szereplő nem igazodik a mások által követett viselkedési normákhoz. Jelen esetben pedig nem nyújt a választóknak olyan kézzelfogható támpontot, amelynek segítségével azok informált, racionális döntést tudnának hozni. A megállapítást alátámasztják a választási modellek eredményei is. Mint ahogy azt alább láthatjuk, a választási döntések jelentős része pártszimpátia és nem a választási platformok összehasonlításának alapján születik.


És mit ajánlanak a pártok?

Ismerve a legfontosabb kérdéseket, most vizsgáljuk meg, hogy mit ajánlanak a pártok abban az esetben ha rájuk adjuk le voksunkat. Rendkívül nehéz olyan mércét meghatározni, amely mentén objektíven össze lehetne hasonlítani a választási ígéreteket. Ezt a célt próbálja meg elérni a Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet a Mit választunk? elnevezésű közös projekt keretében, ahol a 2014. évi országgyűlési választásokon induló pártok választási ígéreteit és azok költségvetésre gyakorolt hatását elemzik. Egy másik lehetőség a tradicionális politikaelmélet eszközeit használni és a pártok ígéreteit a „bal-jobb oldali”, illetve „konzervatív-liberális” skálán elhelyezni. Ezek nagy valószínűséggel a politikai élet legvitatottabb megnevezései, ám ez nem indok használatuk mellőzésére, mindössze megkívánja, hogy egyértelműen megfogalmazzam mit értek ezen kifejezések alatt. Baloldali az a politika, amely az állami szerepvállalás fontosságát, az újraelosztás szükségességét és a kollektív boldogulást hirdeti, szembeállítva az utóbbi célt az egyénközpontúsággal, legyen az a választópolgáré vagy a nemzetállamé. Ennek megfelelően jobboldalinak azt a platformot nevezem, amely az államnak minimális szerepet, míg a esélyegyenlőségének, de nem a gazdasági egyenlőségnek, központi szerepet szán, kiegészítve azt a nemzet/nemzetállam fontosságának hangsúlyozásával. Egy álláspont pedig akkor liberális, ha az egyéni szabadságot helyezi előtérbe, legyen az vallási, gazdasági vagy oktatási. Ezzel szemben a konzervatív világkép a társadalom egy bizonyos része által meghatározott értékek megőrzését tartja elsődlegesnek. Ide tartozik még az a meggyőződés is, mely szerint az egyén nem minden esetben képes meghozni a leghelyénvalóbb döntést, így az állam ezeket adott esetben átvállalhatja. A meghatározások birtokában, minden a választók által fontosnak ítélt területen meghatározhatjuk, hogy a pártok a skálák mely részén helyezkednek el. Hogy az elemzés a lehető legkevesebb szubjektív véleményt tartalmazza, minden kérdésnél csak három lehetőség van egy párt számára: baloldali, semleges vagy jobboldali, és hasonlóképp a liberális-konzervatív skálán. Az egyes kérdéseknél meghatározott helyzeteket összesítve pedig megkaphatjuk az induló pártok elhelyezkedését a választási síkon. Az alábbi kérdéseket úgy választottam meg, hogy egyértelműen el lehessen dönteni a pártok álláspontját a választási programjuk alapján.



Így például a vallás- és erkölcsoktatás kérdését a liberális-konzervatív skálán értékeltem, ahol a Fidesz-KDNP és a Jobbik 1 pontot kaptak konzervatív, ezen tárgyak oktatását támogató álláspontjukat tükrözve, míg az MSZP és az LMP nullát, mivel nem tárgyalják ezt a kérdést választási programjukban; az Együtt-PM és a DK pedig -1 pontot, hiszen ellenzik ezt a politikát, a liberális nézetekkel összhangban. Természetesen a lista nem fed le minden olyan területet, amellyel a pártoknak foglalkozniuk kell. Továbbá a kérdések által meghatározott helyzet nem tükrözi teljes mértékig a pártok álláspontját a témakörök egészére vonatkozóan. Ugyanakkor egy megbízható és reprezentatív általános képet mindenképp kaphatunk, ha ezen kérdések mindegyikét figyelembe vesszük és kiértékeljük.

A választások eredménye egy elméleti modellben

Az összesített eredmények alapján a hat vizsgált párt elhelyezhető a választási síkon, ekként megmutatva az általuk ajánlott platformokat. Követve a medián választó modelljét, ha feltételezzük, hogy minden választó arra a pártra adja le voksát, amelyik az egyéni meggyőződéséhez leginkább hasonló programot kínálja, vagyis a síkon a legközelebb áll hozzá, továbbá hogy a választók egyenletesen oszlanak el a választási síkon, akkor megkaphatjuk a modell által jósolt választási eredményeket. E szerint az induló pártok nagyjából hasonló eredményt érnének el, kivéve a Jobbikot, amely a választási sík szélén, távol a medián választótól, a szavazatok mindössze 6%-át szerezné meg. Bármelyik párt jelentősen növelhetné támogatottságát, ha a „medián választó” felé mozdulna el, vagyis mérsékeltebb programot hirdetne.



Az elmélet és a valóság összeegyeztetése

A közvélemény-kutatások azonban egészen más képet rajzolnak fel a pártok támogatottságáról, megkérdőjelezve a tisztán elméleti modell eredményeit. Három nagy politikai elemzőintézet (Ipsos, Tárki, Medián) közelmúltbeli pártpreferencia méréseinek eredményeit átlagolva a Fidesz-KDNP és a Jobbik lényegesen nagyobb, míg a DK, Együtt-PM és az LMP lényegesen kisebb támogatottságot élveznek, mint azt a modell jósolja. Azonban mielőtt kijelentenénk, hogy a politika közgazdasági elemzése következésképpen értelmetlen, vizsgáljunk meg két lehetséges jelenséget, amelyek megmagyarázhatják az eredményeket.


választási elemzés, ábra


Ha a „medián” választó mégsem a választási sík közepén helyezkedik el, hanem valahol a jobb-konzervatív negyedben, akkor a Fidesz-KDNP és a Jobbik által lefedett területek jóval több szavazó preferenciájával esnek egybe, így indokolva e két párt magasabb támogatottságát. Az pedig, hogy a medián választó nem a centrumban található, annyit jelenti, hogy a választók nem egyenletesen oszlanak el és nagyobb részük esik az előbb említett két párt közelébe. A mai magyar „medián választó” tehát mérsékelten jobboldali és konzervatív nézeteket vall. Ebben az esetben a politikai eredmények és a pártok elhelyezkedése azt mutatja, hogy olyan társadalmi változások zajlottak le az elmúlt években Magyarországon, amelyek a szavazókat ebbe az irányba mozdították, így nem a pártok teljesítményének ingadozása, hanem a társadalmi értékrendben bekövetkezett változások a legfőbb okai a politikai viszonyoknak. A másik lehetőség, hogy a „medián” választó mégis valahol a centrumban található, azonban az MSZP, DK, Együtt-PM és LMP valamiért kisebb területről kapnak szavazatokat, mint amit a választási programokon alapuló modell jósolna. Ha újrarajzoljuk a választási síkot a valós támogatottságok tükrében, egyértelművé válik, hogy mind a Fidesz-KDNP, mind a Jobbik, olyan választók támogatását is élvezi, akik pedig közelebb helyezkednek el más pártokhoz. Egy kézenfekvő, a politikai gazdaságtanban széleskörűen elfogadott magyarázat erre a jelenségre, hogy a választók nem olyan tudatosak, mint azt a tisztán választási programokon alapuló döntéshozatal megkövetelné, és a pártszimpátia, retorika, stb. jelentős hatással vannak szavazatuk leadásakor. Vagyis a medián választó modellje mérhetően megmutatja, hogy a politikai viszonyokat milyen nagy mértékben befolyásolják a szubjektív tényezők.

Hogyan tovább?

A politikai gazdaságtan kiemelkedően hasznos lehet mind a politikai élet szereplői, mind a választók számára, azáltal hogy a különböző álláspontokat képes egy közös térbe hozni, elősegítve az informált, objektív döntéshozatalt és kampányt. A szakterületnek ezért potenciálisan nagy szerepe lehet a pártszimpátiától független elemzések összeállításában. Erre rendkívül nagy szükség lenne, mert, ahogy azt a medián választó modellje megmutatta, a választókat nagy mértékben befolyásolják a tényleges választási platformoktól eltérő egyéb behatások, feltételezhetően eltorzítva a választások képét. Azonban az elemzés azt is feltárta, hogy a medián választó ma Magyarországon kimutathatóan jobboldali-konzervatív irányába tolódott el, így a szavazatok nagyobb részét képesek megszerezni azon pártok, amelyek a választási sík e területére pozicionálják magukat. (a szerző a University of Cambridge közgazdaság szakos hallgatója)