Gyurcsány miatt több a fideszes aktivista

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

Már 27 ezren jelentkeztek a Fidesz által életre hívott Magyar Csapat nevű szerveződésbe, állítja a Fidesz szóvivője. Kocsis Máté szerint többen csatlakoznak azóta, hogy Gyurcsány is a baloldali összefogás része.


„A baloldal igazi főnöke Gyurcsány Ferenc” - mondta Kocsis Máté, a Fidesz szóvivője, aki szerint a volt miniszterelnök szájíze szerint alakult az ellenzéki forgatókönyv, az ő akarata érvényesül mindenben. A fideszes politikus úgy látja, nagy szükség van a rezsicsökkentés melletti kiállásra, mert „az új Gyurcsány-koalíció” azt eltörölné. Kocsis Máté közölte, már 27 ezren jelentkeztek a Fidesz Magyar Csapat nevű szerveződésébe, hogy segítsék a kormánypártok kampányát. A politikus kiemelte, amióta Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció is tagja lett a baloldali összefogásnak, még többen jelentkeznek aktivistának. Kocsis kifejtette, a következő egy hónapban több mint száz „rezsifórumot” tartanak majd, emellett a Fidesz-KDNP közel háromszáz nagyobb rendezvényre készül a kampányidőszakban. Terveik szerint a választási felkészülést segítő aktivistáik száma el fogja érni a százezret. Emellett 22 ezer ember kerül majd be Fidesz-KDNP-s delegáltként a szavazókörökbe, az ő felkészítésük megkezdődött jogászok, választási szakértők részvételével. „Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a pártja és a baloldal megújítására tett tiszteletreméltó kísérlete nem sikerült” - összegezte véleményét a fideszes politikus, aki szerint Gyurcsány Ferenc visszafogadása csak azt bizonyítja, hogy ő diktálja a feltételeket a baloldali egyesülésnek. A Fidesz honlapján egyébként már elindult az aláírásgyűjtés a GYED-extra megvédésért is, amit szerintük az MSZP eltörölni készül. Az ellenzéki párt azt állítja, csak kijavítaná a törvényt: szeretné kiegészíteni a kismamák munkahelyi védelmével, mert a Fidesz az új Munka Törvénykönyvében lehetővé tette a kisgyermekesek kirúgását.