Gyurcsány: 1 mandátum a minimum, 2 siker, 3 csoda

-

Nem értékeli túl, milyen erőviszonyok alakulnak a baloldali pártok közül.


Befutott Gyurcsány Ferenc (Molnár Csabával) és rögtön beszélt is. „Sokszor elmondtam, ez a választás sajnos eldőlt, már korábban. Minden bizonnyal ma is jelentős támogatást kap két jobboldali párt. Az összes többi kérdés sokkal kevésbé fontos történelmileg. Az világos, hogy a mi régiónkban alacsony a részvétel. A DK álláspontja nem változott, egy mandátum elérése a kötelező minimum. Kettő siker, három csodával határos lenne.” Ugyanakkor nem értékelné túl a baloldali pártok egymás közötti eredményeinek viszonyát – tette hozzá a pártelnök.


Ide kattintson tovább, ha több EP-választásos tartalomra kíváncsi

Az EP-választást élőben követheti percről percre: részvételi adatok, szavazó politikusok, Facebook-posztok és érdekességek, minden egy helyen – ide kattintva meg is nézheti. Igaz-e a legenda, hogy az Európai Parlamentben az MSZP- és Fidesz-képviselők egyetértenek a legtöbb kérdésben? Kik a legnagyobb ellenfelek az EP-ben? Mi folyik ott egyáltalán? Öt év több mint 7000 szavazásának elemzésével és vizualizációjával válaszolunk a kérdésekre. Három konkrét sztorit is megnézünk – ide kattintva olvashatja EP-snowfallunkat.