„Gyomorforgatóan igazságtalan rendszer alakult ki”

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

-

HÁTTÉR

Napra jutni címmel a Könyvfesztiválra jelent meg Háy János novellagyűjteménye, amely egy vidéki kisfiú gyerekkorának mozaikjait mutatja meg a második világháborút követő években.Mikor volt a legszabadabb a levegő? Háy Jánossal beszélgettünk.


Mennyire határozza meg az embernek a szabadsághoz való viszonyát az, ahogy felnő? Egy gyerek felnövése egyben betörési folyamat is, merthogy minden társadalomnak az az alapvető célja, hogy a saját elvárásai szerint működő állampolgárokat neveljen. Ez nem mindenkinél jön be, ebből aztán adódik ezernyi deviancia és lelki defektus. Persze vannak, akik megpróbálnak más módon kiutat találni. Ebből a szempontból a művészet is egy ilyen kiút, a társadalom elfogadja, hogy vannak, akik nem fogadják el a szokvány normákat. Ez szükségszerű? Nem lehet megúszni? Hiába próbálunk, mondjuk, létrehozni egy olyan iskolát, amelynek alapja a szabadság? Az életem egyik legnagyobb csalódása az ebben való hit elvesztése. Egészen 1990-ig evidens volt számomra, hogy ha egy másmilyen társadalomban élnénk, egy nyitott és demokratikus világban, akkor az automatikusan meghozná a szabadságot. 1990 után kiderült, hogy a polgári demokrácia nem a szabadságot hozza, hanem egy másfajta kötöttségi rendszert. A legjobb példa az USA, amely iszonyú flottul működik, ezt én amúgy nagyon bírom, de abban a pillanatban, ha a legkisebb rendbontást véghezviszed, a biztonsági őrök rögtön hátracsavarják a kezedet, és letepernek, netán fellöknek a motorháztetőre, mint a filmekben. Legalábbis, amíg nem történt meg velem, azt hittem, csak a filmekben van ilyen. Rögtön ellenség leszel, ha megsérted a szabályrendszert. Ez a szabályrendszer nem tud „szabadságpártibb” lenni? Persze vannak szabadabb meg kevésbé szabad országok, ezt kár vitatni, s hogy bizonyos szabadságfok alatt kibírhatatlan, s hogy épp e szabadságfok változott például a mi hazánkban is az utóbbi években. Én mégis szeretek itt élni, még nem Németország, már nem Balkán. Van az ország működésében egyfajta zavarodottság meg bunkóság, és ez nekem otthonosabb, mint a joviális német viselkedés. Magyarország szerintem 89–90-ben volt a legszabadabb, amikor a hatalmi szervek egyszerűen nem tudták, hogyan viszonyuljanak az állampolgárokhoz. Akkor az is kiderült, hogy az emberek tudnak működni úgy is, ha nem állnak ostorral a hátuk mögött. Nem titok, hogy én alapvetően az anarchizmus híve vagyok, tudva azt, hogy nem jöhet létre olyan állam, amely anarchista elvek alapján működik. De az anarchizmus jelenléte a társadalomban fontos kontrollt jelenthet. Örülnék, ha lenne a parlamentben egy anarchista párt, mondjuk a Jobbik helyett, amely köpne a politikai háttéralkukra, nem venne részt a gyanús gazdasági ügyletekben. Egy olyan párt, amelynek nem érdeke lepaktálni senkivel, érdek nélkül üvöltözhetne, ha érezné, hogy gáz van, és akkor talán nem lehetne például a fél országot lerabolni.

-


Milyen lehetőség van a hétköznapokban erre az „anarchizmusra”? A könyv által megjelenített korszakban ez a „belépjek vagy ne lépjek be a pártba”-kérdésben fogalmazódott meg, ma talán ennél komplexebbek a kérdések és az alkuk is. Most is vannak nagyon egyértelmű „alkuk” , és azok nem az elmúlt négy év „termékei”. Például bemegy az ember a bankba, felvesz 10 milliót, hogy legyen lakása, és innentől kezdve a végletekig kiszolgáltatott. Ki merne ilyenkor beszólni a szemét főnöknek, vagy munkavállalói jogokra hivatkozni, ki merné kockáztatni a havi részletfizetést? Ez nem az elmúlt négy, nyolc, tizenkét év terméke, hanem 25 évé. Ha csak az adott hatalmi korszak vagy kormányzati ciklus alkutechnikáira koncentrálunk, mindig oda fogunk jutni, hogy egy technika ellen harcolunk azért, hogy utat engedjünk egy másiknak, adott esetben egy körmönfontabbnak. A világ (szűkebben fogalmazva az euroatlanti világ) gondolkodása nincs most impulzív korszakában. A terrorizmustól való rettegés lehetetlenné teszi a civilizációnkról való szabad gondolkodást. Mindenki félti a saját értékrendjét, és ha kritika éri, megretten attól, hogy ki akarják húzni a lába alól a talajt. Az új-(vagy legújabb-)kori kultúra egy nagyon kemény válságot él át most, és nem az épp aktuális gazdasági válságra gondolok, ami csak egy tünet. Thomas Piketty francia közgazdász mondja, hogy a kapitalizmus egyetlen túlélési esélye a hatalmas vagyonok megadóztatása. De ez biztos nem fog megtörténni, mert ha csak egy fillérrel többet akarsz elvenni a leggazdagabbaktól, mint amennyit korábban, akkor kitör a botrány. Obama még egy finomított egészségügyi reformot sem képes átverni a szenátuson. Ez pontosan így működik Magyarországon is. Ráadásul az utóbbi négy év kormányzása épp ezt a szűk felső réteget erősítette tovább a különböző adózási kedvezményekkel, de még a rezsicsökkentéssel is. Gyomorforgatóan igazságtalan rendszer alakult ki. Akkor el kell fogadnunk, hogy esélyünk sincs változtatni ezen? Nincs személyes terep, ahol befolyásolni tudjuk a világ alakulását? Azt nem állítom, hogy nincs esélyünk. Vannak nagyszerű emberek, akik egymagukban tudnak társadalmi szinten módosítani az adott rendszer működésen. Ott van például Derdák Tibor, a sajókazai Ámbédkar Gimnázium igazgatója vagy Iványi Gábor lelkész, és elmehetünk akár Teréz anyáig. De fontos tudatosítani az emberekben, hogy mindenkinek van felelőssége: egy saját terület, ahol rajta múlik, hogy milyenek lesznek a dolgok. Sajnos az elmúlt 25 év azt bizonyította számomra, hogy a legitim politikai mozgalmaktól hiába várjuk a „társadalmi jót”. A civil mozgalmakban is csalódni kellett, mert a hivatalos politikai szervezetek mint a héják lecsapnak rájuk, felfalják vagy minimum besározzák őket. De én továbbra is hiszek egy jobb társadalom lehetőségében, s az egyes embernek a közösségalakító erejében.

-


A könyvet olvasva végig az volt az érzésem, hogy a mi világunk teljesen másképpen durva és illúziótlan már, mint a Napra jutni által ábrázolt 60-as, 70-es évek. Ez a mostani Magyarország folytatása valamilyen módon azoknak az időknek? A könyv sorsokról szól. Ott van mögötte a társadalmi háttér, de nem az a lényeg. Ez a könyv a gyerekkorra nyit rá, nem ilyen vagy olyan évtizedekre. Azért a gyerekkor nem független a társadalmi háttértől. Persze, de minden gyerekkornak vannak általános érvényű érzelmi paneljei. Én a létezést akarom megragadni, egy kaput nyitni, hogy többet lássak az emberi lélekből. Ha a könyvtől függetlenül nézzük, akkor igen, a mi világunk folytatása annak a kornak. Valaha azt hittem, sokkal nagyobb a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között. S ezzel az állítással még véletlenül sem szeretném összemosni a demokráciát a diktatúrával, mert alapigazság, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra. Mi diktatúrában éltünk, még akkor is, ha annak a diktatúrának a baloldali elvek miatt volt néhány pozitív vonása. Például az, hogy én itt vagyok, a szocializmusban relatíve jól működő pozitív diszkrimináció eredménye. Az elmúlt évtizedekben a politikai vezérkar, jobboldal és baloldal egyaránt, ezen a téren gyakorlatilag semmit sem tett. A társadalmi mobilitás gyakorlatilag megszűnt létezni, és ez maga a nemzeti katasztrófa. Több millió magyar olyan társadalmi státuszban létezik (vagy inkább vergődik), ahonnan képtelenség elindulni, egyről a kettőre jutni. Ez nekik is piszok rossz, de be kéne végre látni, hogy hosszú távon az egész országnak tragédia. A gyerekre visszatérve, akkor azt mondja, hogy lényegében ugyanazokat a kínokat és köröket rója minden egyes gyerek, függetlenül a társadalmi és családi háttértől? Igen. Ha sematikusan nézem, minden gyerekkor arról szól, hogy van egy világ, amelybe te bekuckózol, és azt éled meg, hogy itt van egy meleg és zárt rendszer. A társadalmi és kozmikus méretektől megóv ez a kis világ. A felnövés során ennek a világnak a burka felhasad, bejön a külvilág fénye és veszélye. Utána persze próbálhatod ezt a véderőművet újraépíteni például egy párkapcsolatban, de valójában az a biztonság, amit a gyerekkor adott, soha nem reprodukálható. A biztonság elvesztése nem más, mint ráébredni arra, hogy ki vagyok téve veszélyeknek, ugyanakkor esélyem van a boldogságra.