Guardiola, az ellentmondásos zseni – könyvkritika

Fotó: AFP/Andrew Yates / AFP/Andrew Yates

HÁTTÉR

Újabb életrajzi könyv jelent meg a Barcelonával mindent megnyert sztáredzőről, de sok újdonságot nem tudtunk meg belőle.


A korábbi klasszis középpályás, Pep Guardiola komoly edzői tapasztalat nélkül vette át egykori nevelőegyesületének és a világ egyik legpatinásabb klubcsapatának, az FC Barcelonának az irányítását. Négy évvel később, mikor távozott, a világ egyik legjobb szakvezetőjének tartották. Pihent egy évet, majd sztárként, a német futball megváltójaként köszöntötték Münchenben, ahol a Bayern edzője lett. A futballzsenit méltatja a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent, Dino Reisner–Daniel Martinez páros által jegyzett kötet, amelynek címe: Pep Guardiola – Ilyen a csúcsfoci. A szerzőpáros betekintést enged egyrészt abba, hogy Guardiola mitől lehetett sikeres Barcelonában, másrészt abba is, hogy miért várták annyira Németországban az érkezését.


„Minden, ami a modern fociban aktuális trendnek számít, azt Guardiola mind megmutatta: a játéktér kihasználása, az állandó kezdeményezés, a labdabirtoklás mint a gólveszély feltétele, a gyors labdaszerzés, különösen az ellenfél térfelén.”

A totális futball hagyományainak folytatója

Abban nagyjából egyetértés mutatkozik a futballvilágban, hogy Guardiola jókor volt jó helyen, ráadásul jó döntéseket hozott: a Barça hagyományainak megfelelően a rövid passzos játék mellett döntött. Ennek eredete kapcsán azonban tévednek a könyv szerzői és megszólalói, akik Johan Cruyff-nak tulajdonítják a labdabirtoklásra alapozó totális futball megalapozását. De amint az a 6:3 évfordulójára készített anyagunkból kiderült, nem Guardiola és nem is Cruyff volt az, aki kiötölte ezt a 4-3-3-as, totális futballon alapuló játékrendszert. Hanem egy skót fociba szerelmes angol úriember: Jimmy Hogan. aki „nagyjából 50 évvel előzte meg a saját korát, már az 1910-es években rendelkezett azzal a vízióval, amit ma Barcelonának hívunk”. Ő volt az, aki később az MTK edzőjeként nagy hatással volt a magyar futball, így Sebes Gusztáv fociról kialakított képére, így nagy szerepe volt abban, hogy az Aranycsapat az ’50-es évek első felének álomcsapata lett. Hasonló játékkal, mint amit ma a Barça játszik.

-


Ibra miatt lett gólgép Messiből

Persze az Ilyen a csúcsfoci Guardiolának tulajdonítja a „hamis kilences” kitalálását, holott nem Messi volt az első, aki ebben a pozícióban játszott, hátravont középcsatárként futballozott például Hidegkuti Nándor is. Külön érdekessége a könyvnek, hogy kiderül belőle: valószínűleg Ibra nagyképűsége az oka, hogy Messiből a világ leggólerősebb támadója lett. La Pulga – azaz a Bolha – ugyanis eredetileg egy nem kifejezetten gólvágó támadó középpályás volt, s nem tervezték, hogy máshol játsszon. Aztán a Barcelonába megérkezett a svéd szupersztár, Zlatan Ibrahimović, aki „nagy feszültséget keltett a csapatban”. Így Guardiolának döntenie kellett kettejük között, és Ibra végül kikopott a csapatból, Messi pedig abba a pozícióba került, ahol máig a világ (egyik) legjobbja.


Ellentmondást nem tűrő, ellentmondásos vezér

Döntésében nagy szerepet játszhatott, hogy csak azokban a játékosokban bízott meg igazán, akik azonosulni tudtak a klub jelmondatával. „Més que un club” – „Több mint egy klub”. Éppen ezért jobban jött ki azokkal a focistákkal, akik úgy nevelkedtek, hogy áthatotta őket a klub szellemisége és a „tiki-takával” – a Barçára jellemző rövidpasszos focival – feküdtek és keltek. Aki viszont nem állt be a sorba, az repült, akármekkora sztárról is volt szó. Így ez történt Ronaldinhóval, Decóval, majd később Ibrával, Seydou Keitával és Yaya Touréval is – utóbbiak rámutattak Guardiola személyiségének árnyoldalára is. Állításuk szerint a sztáredző nem volt hajlandó megbeszélni velük, hogy mi a gond, egész egyszerűen nem játszatta őket, megkereséseiket ignorálta. Az egyik kedvenceként emlegetett Keitát sem játszatta – szavai és tettei nem álltak összhangban egymással, a konfliktusokat pedig kerülte. A könyv erre a magatartásra utal akkor is, amikor azt pedzegeti, hogy a Barça sztáredzőjeként talán azért vonult egy év szabadságra, hogy ne kelljen többet konfrontálódnia a konfliktuskereső Mourinhóval.

„Azt kell mondanom, hogy Guardiola érdeme, hogy kiválóan learatta, ami a Barcelonában sok éven át termett. Nem gondolom, hogy ezt olyan egyszerűen csak néhány jó játékossal el lehet érni.”

Emellett az Ilyen a csúcsfoci kitér Guardiola doppingügyére is – amelyet személye megítélésekor hajlamosak figyelmen kívül hagyni a méltatók. Már a Brescia játékosaként két pozitív doppingtesztet is produkált, ám végül majd’ egy évtizedes pereskedést követően sikerült tisztáznia magát a vádak alól. De a hírnevén esett csorbát már csak edzőként sikerült maradéktalanul kijavítania – az egész dopping-mizéria a feledés homályába merült. Emellett ő volt az, akinek a katari vébépályázat utazó nagyköveteként nagy szerepe volt abban, hogy a játékosoknak 2022-ben rekkenő hőségben, egészségüket veszélyeztetve kell majd játszaniuk. Emellett hozzá köthető az is, hogy a Barcelona szakított azzal a száz éves hagyománnyal, hogy nem helyeznek el reklámot a mezükön.

„A Bundesligára teljes mértékben pozitívan hathat, hogy egy olyan edzőt kap, aki új impulzusokat ad. Úgy gondolom, hogy (Pep Guardiola – a szerk.) a megfelelő egyesületet választotta. Itt megkapja a lehetőséget, hogy megvalósítsa ötleteit.”

A könyv egyik legérdekesebb fejezete, amelyből kiderül, hogyan indult el Guardiola az edzővé válás útján: Mexikóban töltött fél évet egy olyan szakvezető keze alatt játszva, akit mindig is bálványozott. Juan Manuel Lillótól rengeteget tanult, s ezt kamatoztatni tudta mind a Barcelonánál, mind a Bayern Münchennél. Ugyanakkor a kötetet lapozgatva arra is fény derült, hogy milyen szoros barátság fűzte Guardiolát későbbi nagy ellenfeléhez, José Mourinhóhoz. A fejezetek között egyébként néhány, nem kifejezetten érdekes interjú olvasható, olyan nagyságokkal, mint például Udo Lattek, Vicente del Bosque vagy Bernd Schuster. Ám sem ők, sem a többi megszólaló nem tud újat mondani, csak a szokásos frázisokat puffogtatják főszereplőnkkel kapcsolatban, sok esetben csak a felszínt kapargatják – ahogy az egész kötet. Lehetséges, hogy egy év alatt nem kellett volna már a második Guardiola-könyvet megjelentetni a piacon?

„Sokszor hallottam, hogy Guardiola a tipikus német erényekért lelkesedik: fegyelem, megbízhatóság és az apró részletek iránti szeretet. Ez megkönnyíti a dolgát.”

A tökéletes választás

A kötet végül azzal zárul, hogy bemutatja: Guardiola a katalán függetlenségi törekvések aktív szószólója. Bár arra nincs túl sok esély, hogy az ikon a közeljövőben a politikára cserélje a futballt, de annyi bizonyos, hogy a katalánokra jellemző tulajdonságok benne is megvannak: kitartó, céltudatos, pontos és győzelemre hajt. Ugyanezek a németekre is igazak, éppen ezért gondolhatták úgy a Bayern vezetői, hogy Pep Guardiola tökéletes választás lesz a vezetőedzői pozícióra. A döntésük egyelőre igazolódni látszik: Pep a kezdeti nehézségek ellenére egyre sikeresebb új klubjával, pedig itt már nem támaszkodhatott a La Masiából – a Barça utánpótlásáért is felelős edzőközpontja – érkező fiatalokra, akik minden szavát isszák. Itt egy kész pakkot kapott, amelyet eddig tökéletesen kezelt, és úgy tűnik, tevékenységének éppen a spanyol válogatott láthatja majd kárát a 2014-es focivébén. Ahogy korábban írtuk: klubszinten a paradigmaváltás már megtörtént, a Bayern a Barcelona fölé nőtt. Most Guardiolával a német futball nőhet a spanyol fölé. S ha ez bekövetkezik, akkor Pep-et már nemcsak függetlenség-pártisága miatt fogják utálni Katalónián kívül Spanyolországban, hanem árulóként könyvelik majd el.

Dino Reisner–Daniel Martinez: Pep Guardiola – Ilyen a csúcsfoci. Jaffa Kiadó, Budapest, 2013. 200 oldal