Grúzia (újra) csatlakozna a NATO-hoz

Fotó: AFP / OLIVIER LABAN-MATTEI / AFP / OLIVIER LABAN-MATTEI

-

Brüsszelben találkoztak a NATO-országok védelmi miniszterei. A mai, utolsó napon Grúziáról és Afganisztánról értekeztek.


Grúzia évek óta hasznos partnere a NATO-nak, jelentős erőkkel vett, illetve vesz részt a szövetség fontos műveleteiben, így például az afganisztániban is. Most szeretné még szorosabbra fűzni kapcsolatait az észak-atlanti szervezettel. A NATO 2008 tavaszán a bukaresti csúcstalálkozón kilátásba helyezte, hogy Grúzia (valamint akkor még Ukrajna is) a szövetség tagjává fog válni, amint teljesíti a tagsági feltételeket. Ugyanazon év nyarán azonban Grúzia háborúba keveredett Oroszországgal, aminek következtében az oroszok teljes mértékben uralmuk alá vonták a Grúziától elszakadt Dél-Oszétiát és a Abháziát. Ezután a grúz NATO-tagság ügye lekerült a napirendről, miként később az ukrán NATO-csatlakozás is. Most Grúzia szeretné, ha az atlanti szövetség bevonná a tagsági akciótervbe (Membership Action Plan, MAP), ami a tagságra való felkészülés döntő szakaszának számít. A NATO-n belül, nevük mellőzését kérő diplomáciai források szerint, egyelőre nem alakult ki egységes álláspont abban a tekintetben, hogy eljött-e már az ideje a grúz tagsági akcióterv életbe léptetésének, értesült az MTI. Ami Afganisztánt illeti, ott ez év végén befejeződik a NATO vezette nagyszabású harci művelet. A tervek szerint jövőre újabb, de az eddiginél lényegesen kevesebb embert igénylő, immár nem harci tevékenységet folytató, hanem csupán kiképzési, tanácsadási szerepet ellátó nemzetközi művelet kezdődik Afganisztánban. Amerikai részről nemrégiben kilátásba helyezték: ha megszületik az erről szóló megegyezés Afganisztánnal, mintegy kilenc ezer katonát hajlandóak Afganisztánban hagyni az új küldetés ellátására.