Greenfo: mostantól a cisztercieké a Zirci Arborétum

-

A kormányfő egy éve jelentette be, visszaadja a területet azoknak, akikhez tartozott.


A Greenfo felidézte, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter évekkel ezelőtt még cáfolta, hogy a ciszterci apátságé lesz majd a terület.

Jávor Benedek érdeklődött a miniszternél, mi igaz abból, hogy a cisztercieké lesz a terület. A miniszter válaszát idézte egy újabb megkeresésben, aszerint a miniszter azt írta, nincs szó a terület átadásáról, az igazságügyi tárca csak érdeklődött, mik a tulajdonosváltás feltételei. A miniszter korábban azt írta, állami védett természeti terület a hatályos jogszabályok szerint nem kerülhet egyházi kézbe.

A miniszterelnök egy éve jelentette be Zircen, miszerint a kormány úgy döntött, a zirci arborétumot visszaadják azoknak, akikhez mindig is tartozott, a zirci ciszterci apátságnak.

A Greenfo emlékeztet: jelentős hazai és uniós pénzből felújított arborétumról van szó, amely egy törvénymódosítás után kerülhetett át az egyházhoz. A parlament korábbi döntése szerint ugyanis egyházak is kaphatnak ingyen állami vagyont.