Generációs különbségek az új parlamentben

Fotó: VS.hu/Hirling Bálint

-

A kormánypártiak idősebbek, mint az ellenzékiek, de a legfiatalabbak a Jobbikosok az új parlamentben. A legidősebb és legfiatalabb képviselő között 52 év korkülönbség van.


Kedden alakult meg az új Országgyűlés. A korábbinál kisebb létszámú parlamentben 199 képviselő ül, a huszonévestől a hetvenesig, minden korosztály képviselteti magát. Az átlagéletkor 47,77 év. A legidősebb frakció a KDNP-é, a 16 képviselőből mindössze egy 40 év alatti, így nem csoda, hogy a keresztény-demokraták átlagéletkora eléri az 56,25 évet. A legidősebb képviselő, az 1935-ben született Turi-Kovács Béla azonban mégsem itt, hanem a Fidesz soraiban foglal helyet. A 177 Fideszes képviselő harmada 40 és 50 közötti, az átlag éppen pont 50 éves.



Az ellenzéki oldalon mind az MSZP, az LMP és a függetlenek átlagéletkora majdnem ugyanannyi, 43 év. Jellemzően a háromból kettő csoportban a 30 és 40 közöttiek vannak túlsúlyban, az MSZP-sek majdnem fele, az LMP-sek 40 százaléka, egyedül a függetlenek (az Együtt-PM, a DK és az MLP) képviselői idősebbek, a kilencből négy 40 és 50 közötti. A legfiatalabbak a szélsőjobboldal soraiban találhatók. A legfiatalabb képviselő, az 1987-ben született Dúró Dóra is a Jobbik soraiban foglal helyet. A 23 képviselő több mint fele 40 év alatti, sőt hárman még csak a húszas éveikben járnak.