Gazdasági korrekciókkal Európa motorja lehet

Techet Péter


A most záruló vitát úgy raktuk össze, hogy főleg görög szerzők szorgalmazták az erősebb német fellépést az Európai Unión belül, és német szerzők óvtak ettől, de legalábbis kritizálták Berlin eddigi teljesítményét. A német szerzők közül a legmérsékeltebb vélemény is elismerte, hogy Németország gazdaságának exportorientációjával csökkenti a német belső keresletet – azaz alacsonyan tartja a béreket –, valamint leszorítja a pályáról a többi európai versenyzőt, amiért amúgy már az Európai Bizottság is figyelmeztetésben részesítette Berlint. A kérdés, hogy német hegemónia lesz-e, talán történelmietlen, mert a szó inkább a 19. századi politika szókincséből származik. Azt ugyanis ma senki sem gondolhatja komolyan, hogy Berlin majd politikai meg katonai erővel – tehát igazi hegemónként – elfoglalja apránként Európát. Már csak azért sem, mert Berlin annál sokkal pragmatikusabb. Berlin a német gazdasági érdekeit nézi, s nem holmi geopolitikai, 19. századi játszmákat játszik (ahogy például Moszkva még mindig teszi). Mire épül ma a német gazdaság szárnyalása? Egyértelműen az exportra. A német termékek valóban – és ebben igaza van Ulrich Specknek – nem csupán árversenyt, de minőségi versenyt is nyernek, azaz csupán az előállítási költségek leszorítása nem magyarázza a német gazdaság óriási exporttöbbletét (nota bene: a nyolcvanmilliós Németország exportja a világ második legnagyobbja, s csak alig van lemaradva az egymilliárdos Kínától). Igen, a német termékek jó minőségűek, innovatívak (és ez nem csak a nagy konszernekre, de a sváb kisvárosok családi vállalkozásaira is igaz, amelyek közül szintén többen Kínában is piacelsők), ám csupán ez a minőségi többlet, amely valóban keresettebbé teszi a német (főleg műszaki) termékeket az olasznál vagy a franciánál, nem magyarázná az exporttöbbletet. Németország exporttöbbletét az is magyarázza, hogy eleve a világpiacra termel – a belső német és belső európai piaccal jóval kevésbé törődve –, és ott akar helyt állni. Ott viszont kemény árverseny van. Németország ezért tudatosan szorította le 2003 óta az előállítási költségeket, csökkentve a szociális kiadásokat vagy tudatosan a gazdasági lehetőségek alatt tartva a béreket. (Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag a nyugat-európai országok között a német bérek reálértéke növekedett a legkevésbé, holott a német gazdaság szárnyalt a leginkább.) Mára a bérviszonyok Németországban olyanok, hogy a Spiegel legújabb száma egyenesen azt állítja, hogy “fizetésből meggazdagodni lehetetlenség”. A lehetőségek alatti bérszínvonal ugyanis ahhoz kell, hogy a német termékek ne csak minőségükkel, de relative alacsony előállítási költségükkel is versenyezni tudjanak azon a világpiacon, ahol nem jóléti államok, hanem Kína, India vagy hasonló feltörekvő, olcsó munkaerővel rendelkező államok vannak jelen. További versenyelőny a németeknek a gyenge euró, ugyanis ha márkájuk lenne, ugyanazzal a problémával állnának szembe, mint a svájciak, akiknek számos termékük az erős frank miatt túl drága, és a jegybank ezért tudatosan kényszerült rontani valamicskét a frankon. (Ez utóbbi a magyar devizahiteleseknek se jött rosszul…) A német exportorientáció tehát 1) visszafogja a német belső keresletet – a német cégek többsége nem a német piacra termel –, 2) a német belső kereslet csökkenése miatt a többi európai, például dél-európai állam nehezebben tud a német piacra exportálni (a világpiacon meg nem versenyképes). A német export tehát úgy pörög, hogy az igazából se az átlag németnek, se az átlag (mondjuk) görögnek nem jó. Ez nem hegemónia, meg az első vagy második világháború újrajátszása (már csak azért sem, mert ha van minisztérium Berlinben, ahol a történelmi perspektíva nem számít, az éppen a külügyi), hanem gazdaság, mégpedig a német cégek gazdagsága. Lehet azzal érvelni, hogy az majd lecsurog az átlag némethez, és onnan majd az átlag göröghöz – de egyelőre nem ez történik. Már Angela Merkelék is ezért felismerték, hogy igenis erősíteni kell a német belső keresletet, valamint az összeeurópai belső keresletet. Így lehet Németország Európa motorja, és egyben akár jó értelemben vett – ahogy Yanis Varoufakis görög elemző írta vitánkban – “hegemónja”.

Mi a németek szerepe ma Európában?


Európa új urai
Európa motorja

SZAVAZAT UTÁN