Gattuso nem a Honvédnál, az Újpestnél vagy a Videotonnál lesz edző

Fotó: Getty Images / Tullio M. Puglia / Getty Images / Tullio M. Puglia

-

Hanem a görögországi Krétán, az OFI csapatánál.


A görög OFI labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz Gennaro Gattuso – írta az MTI. Az olasz válogatottal 2006-ban játékosként világbajnok szakember kétéves szerződést kötött a klubbal. Május elején még Budapesten járt, akkor a Honvéddal, az Újpesttel és a Videotonnal is összeboronálták a volt középpályást.


Névjegy: Gennaro Gattuso

A jelenleg harminchat éves Gennaro Gattuso védekező középpályásként játszott a Perugia, a Glasgow Rangers, a Salernitana, az AC Milan és a svájci Sion együtteseiben, az olasz válogatottban 73-szor lépett pályára. Játékosként kétszer nyert bajnokságot és BL-t (valamint sok más trófeát is elhódított) a Milannal, az olasz válogatottal pedig világbajnok lett 2006-ban. A svájci Sionnál 2013-ban lett játékosedző – Vanczák Vilmos főnöke is lett ezzel –, de két és fél hónap után kirúgták, mivel csapata rosszul szerepelt (12 meccsből csak hármat nyertek meg). Nem sokkal később az olasz Palermónál próbálkozott, ahol nyolc meccs jutott neki, majd megint kirúgták. Azaz összesen húsz mérkőzésen ült edzőként a kispadon, ezekből a találkozókból csupán hatszor került ki győztesen. A Milan három meccsével kapcsolatosan belekeveredett egy bundabotrányba is: decemberben azt mondta, hogy ártatlan, de a nála tartott házkutatás ennek ellentmondott.