Fukusima: 32 ezren visszatérhettek az otthonukba

Forrás: MTI/AP/Kyodo News

-

Japán pénteken csökkentette a fukusimai atomkatasztrófa helyszíne körüli kitelepítési zóna területét, így hat évvel a pusztító földrengés és szökőár után akár 32 ezren is visszatérhetnek korábbi otthonukba.


A kormány Iitate, valamint Namie és Kavamata városok egyes részein engedélyezte a lakosság visszatérését. Helyi tisztségviselők szerint befejeződött ezeknek a területeknek a megtisztítása a sugárzó anyagoktól, és a helyben készített élelmiszerek is biztonsággal fogyaszthatóak.

Ugyanakkor néhányan házaik ingatag állapota miatt, míg mások a sugárszennyezéstől való félelmük miatt úgy dönthetnek, hogy nem térnek haza azonnal.

Helyi tisztségviselők elismerték, hogy Fukusima körül egyes területeken továbbra is túl magas a sugárzás mértéke.

2015 szeptemberében a tokiói kormány biztonságosnak minősítette a megrongálódott atomerőműtől délre található Naraha városát. A települést korábban körülbelül 7300-an lakták, de csak 11 százalékuk tért vissza a hatósági döntést követően.

A 2011. március 11-ei pusztító erejű földrengés és szökőár annyira megrongálta a fukusimai atomerőművet, hogy hat reaktora közül háromban reaktorolvadás következett be. Az atomkatasztrófa miatt százezrek kényszerültek otthonuk elhagyására.