Fucsovics a negyeddöntőben

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Fucsovics Márton két szettben legyőzte a német Mathias Bachingert a budapesti 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.


Az egyesben utolsóként állva maradt magyar játékos - aki 163. a világranglistán - az ATP-rangsor 438-adikjával csapott össze csütörtökön a BOK (volt Syma) Csarnokban. A hazai teniszező előzőleg a nyitókörben átmentette remek formáját a hétvégi, pozsonyi Davis Kupa-párharcból, amikor két egyes és páros mérkőzését is megnyerte, és magabiztosan nyert az olasz Lorenzo Giustino ellen. A csütörtöki nyolcaddöntőben aztán a selejtezőből érkezett német Mathias Bachinger várt rá, aki az első fordulóban a negyedik helyen kiemelt olasz Thomas Fabbianót verte könnyedén.


A nyíregyházi játékos - akinek szerdán volt a 25. születésnapja - 3:3-nál, "semmire" vette el ellenfele adogatását, majd 5:3-nál ismét három bréklabdához - egyben szettlabdához - jutott. Rögtön az elsőt kihasználta, így 32 perc alatt övé lett az első játszma.

A másodikban feljött a német, az első két Fucsovics-adogatójátékban bréklabdákhoz jutott, de egyikkel sem tudott élni. A magyar teniszező egy gyönyörű lecsapással 3:1-re, majd egy "semmire" hozott szervagémmel 5:2-re elhúzott, és 5:3-nál a meccsért adogatott. Ekkor ismét hárítania kellett két bréklabdát, de ezúttal is sikerrel járt, és 1 óra 20 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Szerdai születésnapjáról Fucsovics elmesélte, hogy nem ünnepelt, hanem hazament, és lefeküdt aludni. "Kimerítő hétvégén vagyok túl, kicsit legyengült az immunrendszerem, és bujkál bennem valami, van egy kis torokfájás és megfázás, de a meccsekre összeszedem magam" - mondta győzelme után az MTI-nek. "Részben emiatt próbáltam rövidre fogni a pontokat, ráadásul Bachingerről tudtam, hogy szeret hosszú labdameneteket játszani. Az volt a taktikám, hogy figyelek a szervámra, és egy-egy fontos bréket megpróbálok összehozni."

Negyeddöntőbeli ellenfeléről, a nyolcadik helyen kiemelt Luca Vanniról Fucsovics azt mondta, hogy az olasz magas, remekül szervál, de nem mozog túl jól. "Ha pályára hozom a ritörnöket, és tartom a labdát, akkor van esélyem. Fitt vagyok, várom a meccset" - tette hozzá.


Eredmény nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton-Mathias Bachinger (német) 6:3, 6:3