Figyelő: alezredes segítette a milliárdos áfa-csalást

Fotó: Europress/AFP/Philippe Huguen / Europress/AFP/Philippe Huguen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát – írja a Figyelő csütörtöki száma. F. Attilát első fokon emberölési kísérletért is elítélték, de még nem kezdte meg büntetését.


A lap úgy tudja, az őrizetben lévő T. Zoltán alezredes tetemes összeg fejében nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, akik két és fél milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. A Figyelő az ügy részleteiről, megbízható forrásra hivatkozva, azt írja: a gyanúsított F. Attila egy részben általa létrehozott cégcsoport irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek – többnyire hipermarketek – polcain azután kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket – hamis számlákkal nem kevesebb mint két és fél milliárd forintnyi áfát kicsalva. A NAV pénzügyi nyomozói nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akcióban egyszerre jelentek meg több helyszínen nyomozók, ahol lekapcsolták a fantomcégek strómanként működő ügyvezetőit. A NAV-nak csak a bűnszervezet vezetőjét, F. Attilát nem sikerült előállítani. A Figyelő cikkében arról ír: egyre több jel vall arra, hogy fülest kaphatott. F. Attilát egyébként emberölési kísérlete miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, ennek ellenére mégsem helyezték előzetes letartóztatásba, a másodfokú tárgyalás 2014 tavaszán kezdődik.