Fideszes belviszály az olimpia körül

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

A Fidesz vezetése a fővárosra, Tarlós István főpolgármester a kormányra mutogat az olimpia kapcsán – de az ellenzéket mind hibáztatják.


Az olimpiát városok rendezik, nem kormányok – hárított el minden felelősséget a kabinetről a hétvégén Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. Erre Tarlós István főpolgármester reagált azonnal, kijelentve: „Egyenesen arcátlanság, ahogy az olimpiarendezés ügyében Kósa Lajos Budapestre, a fővárosi önkormányzatra hárítaná a felelősséget” – jelentette ki a Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István. Emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktorral egyeztetett pénteken, és várhatóan szerdán este is tárgyalni fog vele a Fővárosi Közgyűlés tanácskozása után, amelyen megvitatják a kérdést. A főpolgármester szerint szerdán semmiféle döntés nem lesz, de nem is lehet, ezért is megdöbbentő számára a Fidesz-frakcióvezető nyilatkozata. (Kósa Lajos pénteken a kormánypárt visegrádi frakcióülése után, majd szombaton a Magyar Időkben is azt állította: az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament. „A főváros írhatja ki a helyi népszavazást is. Várjuk meg, lesz-e helyi népszavazás Budapesten” – mondta.)

Tarlós István arról is beszélt, a fő kérdés, hogy lesz-e népszavazás az ügyben, és akkor kampány is, vagy pedig Magyarország visszalép a pályázattól. – Egy biztos: amíg az ügyben érintettek, különösen a MOB, annak elnöke, Borkai Zsolt nem szólal meg, egy lépést sem teszünk, pláne nem kampányolunk – szögezte le Tarlós, és érdeklődéssel várja többek között Bienerth Gusztávnak, a 2024-es olimpiai pályázat alelnökének a nyilatkozatát is. A Magyar Úszószövetség jelenlegi elnöke, a budapesti olimpia központi költségvetésből több száz millió forintért finanszírozott megvalósíthatósági tanulmányát készítő PricewaterhouseCoopers egykori magyarországi vezérigazgatója az elmúlt években konferenciák során állt ki a „gazdaságos rendezés” mellett.

– Ha Budapest lenne a felelős, miért kellett állami pénzeket költeni minderre, és miért lett kormánybiztosa az olimpiának, vagy miért szavazott a kérdésről – egyébként nagy többséggel – a magyar parlament? – tette fel a kérdést Tarlós István. Hozzáfűzte: a fővárosi közgyűlés szerdai ülésére meghívja Fürjes Balázst is, aki amellett, hogy a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, „Budapest olimpiai pályázatának a vezetője” is.

De nem csak Kósa Lajost osztotta ki a főpolgármester. Mint mondta, rendkívül álságosnak tartja az ellenzék hozzáállását, és arra is választ vár szerdán, hogy Horváth Csaba (MSZP), aki néhány napja maga is aláírásokat gyűjtött, mit csinált másfél évvel ezelőtt, azóta miért nem kezdeményezett semmiféle népszavazást, és miért nem gyűjtögetett korábban Karácsony Gergellyel (Párbeszéd) együtt. Zugló polgármestere korábban bejelentette, hogy több témában is kezdeményez budapesti referendumot, de ilyet csak egy témában tett, a Városliget fejlesztéséről. Az állami rádió Vasárnapi Újság című műsorában pedig Tarlós István úgy fogalmazott, hogy azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, és elárulták az ügyet.


Kósa később az ATV-nek azt nyilatkozta: "egyszerű félreértés" történt. Ugyanis ő nem úgy értette, hogy a kormánynak ne lenne dolga az olimpiával, hanem csak azt mondta, hogy a pályázat visszavonásának "a főváros az ura".

"Az olimpiai pályázat visszavonásának az ura a főváros" - Kósa Lajos állítása szerint ő csak erről beszélt, vagy legalábbis így értette, amikor azt mondta, hogy az olimpiával nem a Fidesznek vagy a kormánynak, hanem a fővárosnak van dolga.