Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát

Fotó: Getty Images/Hemera / David Thyberg / Getty Images/Hemera / David Thyberg

-

A keret átlagéletkora mondjuk viszonylag magas, de nem nyugdíjaskorú, ami akár jót is jelenthet. Hogy mindez mire lesz elegendő a spanyolok és a hollandok ellen (az ausztrálok _végett_ talán nem kell aggódni), azt tudja a fene. Az elvárások és a remények mindenesetre magasak és intenzívek.



A helyzet az, hogy én valójában Angliát. Szerettem volna. Az angol fociért (és persze az angol popkultúráért, hiszen énnálam a foci is annak a része) dobog a szívem. Persze a sorsot, mint főnököt simán elfogadom, ráadásul nem is alakult rosszul a sztori, hiszen Uruguay-t húztam ki a VS.hu mágikus urnájából. Ám ezen a ponton nem ért véget a história, hiszen jött a következő lecke, a megértés – volt valaki (a beköszönő cikkekből természetesen ki is derül, hogy kiről beszélek), aki annyira szerette volna Suárezéket, hogy minden követ megmozgatott azért, hogy megkaphassa a hőn áhított csapatot. Mármint Uruguay-t. Chilét akkor választottam. Cseréltünk. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért. Lehet, hogy azért, mert egy olyan zenekarban játszom, amelyik azt énekli, hogy „Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát", és, ha már nem Uruguay, akkor nem akartam kontinenst váltani. Lehet, hogy egyszerűen szimpatikusnak vagy egzotikusnak és nem túl nagynak, amolyan jó fej, kúl középcsapatnak, de nem nettó lúzernek tűnt Chile. Őszintén szólva fogalmam sincs.


A helyzet az, hogy nem tudok sokat Chiléről. Vagyis semmi olyat, amit az internetről ne guberálhatnék ki. Na jó, azt persze igen, hogy Salvador Allende, meg, hogy a Pinochet-rezsim, ja és persze a dalnok-költő-színész Víctor Jara, akit 1973-ban végeztek ki a santiagói stadionban, és persze, azt is, hogy Sting Nothing Like The Sun című lemezén a They Dance Alone című dalban személyesen is megszólítja az egykori chilei diktátort - itt a dal teljes szövege (http://www.azlyrics.com/lyrics/sting/theydancealone.html). Ja, és természetesen Jimi Hendrix és a Voodoo Chile, a gitárfenomén 1968-as Electric Ladyland című nagylemezéről. Tizenöt perces, pszichedelikus-kozmikus elszállás, Hendrix leghosszabb stúdiófelvétele. Egy korábbi, Catfish Blues című dalból kerekedett ki, afféle társasutazás különféle blues-stílusokon keresztül-kasul, hommage a Muddy Waters, BB King, John Lee Hooker, John Coltrane. Nem összetévesztendő a Voodoo Child (Slight Return) című dallal, mely a Voodoo Chile „unokatesója", és ugyanazon a lemezen hallható.


Nézzük csak. Chilei Köztársaság. República de Chile. Az Andok hegyvonulatai és a Csendes-óceán között. Észak-déli irányban. Piros-fehér-kék zászló egy kiscsillaggal. Hivatalos nyelv a spanyol. Fővárosa Santiago de Chile. Hosszú-vékony csík az Andok nyugati oldalán, a Föld leghosszabb országa – északon sivatag, az Atacama, középen a központi völgy a fővárossal a lakosság és a termelés nagy részével, délen erdők, mezők, vulkánok, fjordok, szigetek, tengerszorosok. Aztán többek közt a Húsvét-sziget és a Juan Fernandez-szigetek, inklúding a Robinson Crusoe-sziget. És számos hatezer feletti hegycsúcs. Máris kedvem volna odautazni. Mármint Chilébe. Most. A spanyolok, a jó konkvisztádorok, mondjuk már a tizenhatodik században odautaztak, tettek-vettek ízlés szerint, és egészen 1810-ig maradt is a spanyol fennhatóság, melyet végül egy több mint húsz évig tartó, véres háború zárt le. A század végén némi háborúk Bolíviával és Peruval, oda se neki, területgyarapítás, oligarchák és erős befolyással rendelkező katolikus egyház, sose láttunk még ilyet. Aztán a huszadik század, polgári és katonai kormányokkal hevi rotésönben, majd a már emlegetett Allende-elnökség (1970-73) és a totálbrutál Pinochet-rezsim a nyolcvanas évek végéig. Ezen a ponton természetesen nem hagyhatjuk ki a legendás Czinege Lajos-féle bon mot-t (fiatalabbak kedvéért: Czinege Lajos = rémületesen ostoba és csontalkoholista honvédelmi miniszter a Kádár-rendszerben), mely szerint a Czinege egy nagygyűlésen "Pinochet elvtársat" méltatta. Azóta elnöki köztársaság, Dél-Amerika egyik legstabilabb parlamentáris demokráciája. Jelenleg egy elnöknővel, Michelle Bachelett-vel, egy balközép koalícióval (Concertación = Pártok Koalíciója a Demokráciáért) és egy jobbközép pártszövetséggel (Alianza = Szövetség Chiléért).


Ami meg a chilei focit illeti - mert hát a labdarúgásról beszélünk, nemde -, természetesen egyből találunk magyar kapcsolatot: az első vébén szereplő chilei válogatott edzője ugyanis nem más volt, mint Orth György az MTK egykori magyar válogatott labdarúgója, aki egyébként 1930 és 1932, 1942 és 44 között, valamint 1948-49-ben volt a dél-amerikai csapat edzője. Az eddigi legjobb válogatott eredményt természetesen (vagy nem természetesen, ki hogy gondolja) a hazai rendezésű 1962-es vébén érték el, amikor az elődöntőig jutottak, ahol 4-2-re kaptak ki  Brazíliától. Ami a legutóbbiakat illeti, 2002-ben és 2006-ban hoppon maradtak, 2010-ben viszont szerepeltek Dél-Afrikában, a nyolcaddöntőben aztán a brazilok jöttek és egy 0-3-as vereség. Azt se felejtsük el, hogy 1999-ben negyedikek lettek a Copa Americán, 2000-ben pedig behúztak egy olimpiai bronzérmet.


A chilei válogatott - alapértelmezésben: vörös mez, kék nadrág, fehér sportszár; szponzor, bármit is jelentsen ez, a Gillette - most talán még erősebb is a négy évvel ezelőttinél. Az otthon játszó - főleg az Universidad de Chiléből és a Colo-Colóból érkező - játékosok mellett a keret nagy része értelmezhető bajnokságokban (angol, brazil, spanyol, olasz, svéd, holland) szerepel, de ami a legfontosabb, hogy vannak úgynevezett topcsapatokban játszó, kifejezetten jegyzett labdarúgóik is, hogy mást ne mondjak: Alexis Sanchez a Barcelónából, Eduardo Vargas a Valenciából, Arturo Vidal és Mauricio Isla a Juventusból, Jorge Valdivia a Palmeirasból. A keret átlagéletkora mondjuk viszonylag magas, de nem nyugdíjaskorú, ami akár jót is jelenthet. Hogy mindez mire lesz elegendő a spanyolok és a hollandok ellen (az ausztrálok _végett_ talán nem kell aggódni), azt tudja a fene. Az elvárások és a remények mindenesetre magasak és intenzívek: ott van például az a rendkívül megkapó videó (lásd lejjebb), amit a Banco de Chile készített a 2010-ben a föld alatt rekedt, azóta bátran legendásnak nevezhető 33 chilei bányász szereplésével, s nemrég látott napvilágot az a felmérés, amely szerint a chileiek adnák a legtöbb pénzt azért, hogy csapatuk jól szerepeljen a labdarúgó világbajnokságon. Hát majd meglátjuk. Én mindenesetre kifogtam Dél-Amerikát.