Feltalálták a lophatatlan okosbringát

-

A GiBike egyszerre könnyű, összecsukható és intelligens, mert akár egy okostelefonnal is le lehet zárni, hogy ne lehessen eltolni.


A városban rengeteg gondja van az embernek a biciklijével. Le kell láncolni valahova, le kell szedni róla a világítótesteket, ha pedig nem merjük az utcán hagyni, akkor rengeteg helyet foglal el mind a munkahelyen, mind a lakásban. A GiBike ezekre a problémákra akar megoldást adni, de még gyűjtenek a megvalósítására a Kickstarteren. Az okosbicikli talán legérdekesebb újítása az, hogy egy beépített zár és az azt vezérlő mobilapp révén lakat nélkül le lehet zárni. A hátsó kereket gyakorlatilag mozgathatatlanná tevő mechanizmus az ellen már biztosan véd, hogy csak úgy eltolják a kerékpárt. Azért Pesten így is érdemes lakatot használni. Főleg, mert a Gi Bike nagyon könnyű, alig 15 kilogramot nyom, szóval hiába nem forog a hátsókerék, az ember csak a vállára kapja, és máris nyert magának egy biciklit. Éppen ezért GPS-t is terveznek bele a készítők, amely ugyan segítene behatárolni, hogy merre jár a kerékpárunk nélkülünk, de az autótolvajok már bebizonyították, hogy ezek a rendszerek is kijátszhatóak. Egy biztos, hogy a lámpákat szinte lehetetlen eltávolítani a Gi Bike-ról, mert ezek a sárhányóba vannak beépítve, így legalább közterületen amiatt nem kell aggódnunk, hogy a világítótestek eltűnnek. Az árról egyelőre nem nyilatkoztak a fejlesztők, de biztosan nem lesz olcsó a sok elektronikai berendezés és a beépített akkumulátor miatt.