Félmilliárd forintnyi cigarettát foglalt le a NAV

Fotó: Europress/AFP/Kisbenedek Attila / Europress/AFP/Kisbenedek Attila

-

Az sem kizárt, hogy a rajtaütés színhelyén korábban illegális cigarettagyártó üzem működött.


Több mint félmilliárd forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága az MTI-vel. Jánvári-Stefán Regina sajtórefferens elmondta, hogy az „Olajbáró” ellenőrzési akció közben találtak rá a pénzügyőrök a nagy mennyiségű, adójegy nélküli cigarettára. A nyíregyházi raktárba az erős dohányszag miatt nyitottak be a nyomozók, ott egy cigarettával „roskadásig” megpakolt kamion parkolt, továbbá 24 kilogramm vágott dohány is felbukkant. Jánvári-Stefán megjegyezte, az sem kizárt, hogy a raktárban korábban illegális cigarettagyártó üzem működött. A csempészésre használt kamion már egy másik ügyben is a pénzügyőrök elé került, akkor a rendőrök egy 350 ezer dobozos cigarettaszállítmányt találtak. Az akció közben Váncsod belterületén egy száguldó autó szintén gyanús lett a pénzügyőröknek, a sofőr a járművel menekülni próbált az ellenőrzés elől, de később a rendőrök feltartóztatták. A kocsiban több száz karton adózatlan cigaretta volt. Ha úgy számolunk, hogy egy szál cigaretta nagyjából 50 forint, akkor a félmilliárd forintos zsákmányból a teljes magyar lakosságnak jutna egy darab koporsószög.