Felakasztják az indiai nemi erőszakolókat

Fotó: Europress/AFP/Emmanuel Dunand / István Hajdu

-

India bekeményített és elrettentő büntetéssel szorítaná vissza a szexuális bűnelkövetőket.


Egy indiai bíróság kötél általi halálra ítélte azt a három férfit, akik tavaly megerőszakoltak Mumbaiban egy fotóriporternőt. A trió tagjai voltak az elsők, akiket már az új, szigorúbb jogszabályok alapján ítéltek el, melyektől azt várják, kellően elrettentő lesz a szexuális bűnözők ellen – jegyezte meg a BBC. A bombayi bíróság mostani ítéletéről Shalini Phansalkar Joshi bírónő azt mondta az AFP-nek: „Az ilyen ügyekben zéró toleranciát kell tanúsítanunk. A társadalomnak pedig egy hangos és jól érthető üzenetet kell küldenünk.” A 22 éves áldozatot tavaly támadták meg, férfi kollégáját megverték. A bíróság 7 hónap alatt ítéletet hozott az ügyben. Miután az eset nyilvánosságra került, egy 18 éves telefonkezelő is jelentkezett, hogy megerőszakolta egy öttagú társaság – kiderült, hogy az ötből három elkövető azonos volt a fotós támadóival.