Fekete kedd az MLSZ-ben: egy sor utánpótlás-edző repült

Fotó: Getty Images / István Hajdu

HÁTTÉR

Az U15-ös, U16-os, U17-es és U21-es válogatottak szövetségi kapitányát is elküldte a szövetség, felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót és Both József szakmai igazgatót. A női válogatott kapitánya magától ment.


A Nemzeti Sport hétfőn közölte, hogy változás várható az utánpótlás-válogatottak élén, amiből keddre az lett, hogy elküldték Tuboly Frigyes, U17-es, Szepessy László, U16-os és Korolovszky György, U15-ös  szövetségi kapitányt, majd később Róth Antal U21-es szövetségi edzőt is, valamint Both József szakmai-képzési igazgató munkáját is megköszönték. Lippai József központi kapusedzőnek szintén mennie kellett, Nyilasi Tibor sportigazgató pedig új pozícióban fog tovább dolgozni. A női válogatott szövetségi kapitánya, Vágó Attila magától mondott le. Mészöly Géza és Pisont István marad az U19-es csapat élén. Az MLSZ elnökségének indoklása szerint az említett korosztályos válogatottak eredményei és játéka esetenként ugyan elfogadható volt, de az elmúlt három évben nem sikerült szakmailag előrelépni, sőt volt olyan csapat is, amely kifejezetten alulteljesített. „Mivel a csapatok mellett dolgozó vezetők és szakemberek elhivatottsággal, ambicionáltan végezték munkájukat, ezért a Szövetség vezetése hosszú ideig türelemmel kezelte a szakágat, azonban az elvárt - sikerességben is mérhető - előrelépés három esztendő letelte után sem történt meg” – idézi az elnökség értékelését az MLSZ honlapja. A megnevezett időszakban sem az U17-es, sem pedig az U19-es válogatott nem tudta kiharcolni a kijutást a nyolccsapatos Eb-döntőre, ráadásul az U17-es csapat még a legjobb 28 közé sem tudott odakerülni. A Róth Antal vezette U21-es csapat legutóbbi három, eredménytelen évének mélypontja volt az Albánia elleni hazai mérkőzés, amelyen kilátástalan játékkal kapott ki. Ha eredményeket nem is tudott felmutatni a szakember, az A-válogatottságra való felkészítésben hasznos munkát végzett stábjával együtt – mutat rá az MLSZ hivatalos oldalán megjelent közlemény. A hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság közelsége miatt a szövetség a helyén hagyta a csapatot felkészítő Mészöly Géza-Pisont István párost, de rajtuk kívül a férfi utánpótlás szakág minden szövetségi edzőjét kirúgták. Az elbocsátott szakemberek elhagyják az MLSZ-t, kivéve Nyilasi Tibort, aki más feladatot kap. A megüresedett pozíciókat várhatóan a februári elnökségi ülést követően tölti be az MLSZ. Az újonnan kinevezett szakemberekkel szemben a honi labdarúgás fejlődése érdekében magas elvárásokat támaszt a szövetség. Vágó Attila női szövetségi kapitány önszántából mondott le, miután a klubokkal meglévő viszonya oly mértékben megromlott, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált a munkája. „Számomra az MLSZ Elnöksége előtt történt beszámolásom alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy az általam 2013-ban elkezdett munkát, amelynek végcélja a magyar női válogatott kijuttatása a 2017-es Eb-re és a 2019-es vb-re, a megfelelő támogatás nélkül nem tudom folytatni” – indokolta lemondását Vágó.