Fehéroroszország elismeri a Krím bekebelezését

Fotó: Europress/AFP/Mikhail Klimentyev

-

Lukasenko Putyin mellé állt, a britek szerint az oroszok a globális elszigetelődés felé tartanak.


„Ma a Krím Oroszország része. Hogy ezt elismerik vagy sem, semmin nem változtat” – mondta vasárnap Minszkben Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök, aki azért azt is hozzátette, hogy „rossz precedenst teremthet" az orosz manőver. Korábban Kazahsztán is jelezte, megértéssel fogadta a Krím Oroszországhoz történő csatolását. „Kazahsztánban a nép szabad akaratnyilvánításának tartják a krími népszavazást, és megértéssel fogadják Oroszország döntését”. A kazah kormány ugyanakkor az ukrán válságnak az ENSZ és más tekintélyes nemzetközi szervezetek égisze alatt történő békés, tárgyalásos megoldását szorgalmazza – áll a külügyi nyilatkozatban. A britek aggodalma Putyinnak a jelek szerint minden baráti szó jól jön, miután William Hague brit külügyminiszter kijelentette, az ukrajnai beavatkozással szerinte Oroszország a globális elszigetelődés felé tart. William Hague a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak írt cikkében leszögezte, hogy az ukrajnai válság a XXI. század kezdete óta nem tapasztalt kockázatot jelent az európai biztonságra. Olyan alapelvek forognak kockán, mint az európai országok területi integritása és a demokratikus országok joga saját jövőjük megválasztásához. Minden ország, köztük Oroszország is szabályokra alapozott nemzetközi rendszertől függ. E szabályok hitelességének megőrzéséhez az szükséges, hogy megsértésüknek ára legyen, és ha ezeket az elveket Ukrajnában nem sikerül megvédeni, akkor Európában és a világban máshol is veszélybe kerülnek – írta a brit külügyminiszter. Hague szerint Nagy-Britanniának és szövetségeseinek fel kell készülniük arra, hogy Oroszországgal új típusú kapcsolatrendszer alakul, amely nagyon nagy mértékben különbözni fog az elmúlt húsz évben megszokottól. Ebben az új kapcsolatrendszerben Oroszország nem lenne tagja bizonyos nemzetközi szervezeteknek, a katonai együttműködés és a fegyverkereskedelem tartós korlátozásával kellene szembenéznie, és kevesebb befolyása lenne Európa más térségeire. Oroszország hatalmas károkat okozott saját megítélésének, és elidegenítette magától az ukránok jelentős többségét – vélte  a miniszter.


Putyin átalakítja a krími közigazgatást

Közben Putyin orosz elnök elrendelte, hogy az Oroszországi Föderációba felvett Krím félszigeten az orosz törvényeknek megfelelő új közigazgatási struktúra épüljön ki március 29-éig. Eszerint a jövő hét végéig a krími rendőrséget, a polgári védelmet, a belső titkosszolgálatot (FSZB) és a többi állami szervet az orosz jog szerint kell átszervezni. Hétfőtől a Krímben az ukrán hrivnya mellett az orosz rubel is hivatalos fizetőeszköz lesz. Oroszország ezenkívül katonai ellenőrzést gyakorol a félsziget fölött. Az orosz Fekete-tengeri Flotta székhelyéről a média azt jelentette, hogy immár az új állami zászló lobog a Szlavutics ukrán hadihajón, amelyet oroszbarát fegyveresek és az orosz hadsereg speciális egysége szombaton elfoglalt a szevasztopoli kikötőben.