Fegyveresek rohamozták meg a líbiai parlamentet

A támadók behatoltak a képviselők irodáiba is.


Omár Busah honatya a Reuters hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a betolakodók fel is gyújtották az általános nemzeti kongresszus (líbiai parlament) épületét Tripoliban. A biztonsági erők előzőleg kiürítették a parlamentet. A LANA állami hírügynökség azt közölte, hogy ismeretlen fegyveresek lezárták a parlamenthez vezető utakat és a főváros több negyedében is lövéseket lehetett hallani. A kelet-líbiai Bengáziban a „terrorista csoportok” felszámolására pénteken harcot indított Halifa Haftar nyugalmazott tábornok egyik szóvivője vasárnap elmondta: az ő embereik – a Moammer Kadhafi elnök három évvel ezelőtti megbuktatásában szerepet játszó Líbiai Nemzeti Hadsereg tagjai – támadták meg a parlamentet az iszlamisták ellen meghirdetett hadjárat keretében. Egy szemtanú szerint a fegyveresek elraboltak két embert, míg mások arról számoltak be, hogy az épület előtt heves harcok törtek ki. A Kadhafi-rendszer megdöntése óta az észak-afrikai országban kaotikus viszonyok uralkodnak, és sem az ingatag kormány, sem a hadsereg nem képes lefegyverezni az országszerte aktív fegyveres alakulatokat. Egyes vélemények szerint Haftar fel tudná számolni a szélsőséges csoportokat.