Fa Nándorék feladták a versenyt

Fotó: MTI/Illyés Tibor / MTI/Illyés Tibor

Már New Yorkba is későn érkezett meg Fa Nándor és Goszleth Marcell a Spirit of Hungary fedélzetén, miután átszelték az Atlanti-óceánt, de a rendezők kérésére azért elrajtoltak a mezőnnyel.


Alig egy napja maradt a pihenésre és a felkészülésre a szombaton kikötött Fa-Goszleth párosnak, míg a többi négy hajó már napok óta Amerikában várta a New York-Barcelona futam rajtját. Ilyen körülmények között eleve nem akartak elrajtolni, de abban állapodtak meg a zsűrivel, hogy elindulnak a többiekkel vasárnap délben, majd néhány mérföld után visszafordulnak, és pár nap felkészülést követően a mezőny után erednek. A megismételt rajt azonban végül technikai okokból nem jött össze, így Fa Nándorék feladni készültek a versenyt. A kétfős legénység egyébként ennek ellenére elégedett a Spirit of Hungary stabilitásával, teljesítményével és kezelhetőségével, amely tökéletesítve alkalmas lehet az előtte álló akadályok leküzdésére. „Megszületett a csikó, lábra állt, és most következik a versenylóvá nevelése” – mondta Fa Nándor. Fa Nándor korábban háromszor vitorlázta körül a Földet. Idén március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel a hajóosztály világbajnoki sorozatában indul majd. Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének, amely 15 napig tartott. Fa Nándor később több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop Föld-kerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázóviadal 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem-franciaként - az ötödik helyen ért célba.