„Ezt még nem a Simicska adja ki”

Színházi előadással, kiállítással, díjátadóval, hajléktalan alkotók és fiatal írók műveivel, valamint zenével ünnepelte húszéves születésnapját a Fedél Nélkül című utcalap.


20 év alatt 507 lapszámot adtak ki összesen 3,2 millió példányban. A lap azért indult, hogy a hajléktalanokat közelebb hozza a város lakóihoz, és segítse az egymás közötti kommunikációt - mondta Kepe Róbert koordinátor. Az újságot a Menhely Alapítvány adja ki, az első példányokat még fénymásolták, és leginkább a hajléktalan-ellátórendszerről, a fedél nélkül élőket érintő jogszabályi változásokról írtak benne. Most már csaknem 150 szerzővel vannak kapcsolatban, akik ingyen írnak a lapba, hajléktalanok mellett művészek is.

A lapot terjesztői igazolvánnyal árulhatják a fedél nélküliek, egy átlagos napon 100-150 terjesztő dolgozik a fővárosban. Nekik általában a lapeladás az egyetlen bevételi forrásuk, ez fedezi napi megélhetésüket. Egy lapot 30 forintért tudnak megvenni a szerkesztőségben, annyi a hasznuk, amennyivel többet kapnak az eladott újságokért. Sütő Kálmán például „Fedél Nélkül egy lépést se, ezt még nem a Simicska adja ki” szlogennel évek óta árulja a lapot a képviselői irodaháznál és különböző színházak előtt.

A kiadónak 2003-tól több tucatnyi pályázati programja is volt. Az Első kézből a hajléktalanságról elnevezésű rendezvényen például fedél nélkül élők tartottak előadásokat középiskolákban és felsőoktatási intézményekben. Az előítéletek leküzdésére Kepe Róbert szerint nincs ennél hatékonyabb módszer. A Fedél Nélkül weboldalán, a kézirattárban csaknem 10 ezer alkotást őriznek, ez az egyik legnagyobb archívum Európában.



A Fedél Nélkülhöz hasonló „utcalapok”  történelmi előzményeinek tartanak több újságot, amelyek a 19. század végétől a hajléktalanok és a szegények problémáira hívták fel a figyelmet, többnyire egyházi, szociális és munkásszervezetek kiadásában. - Az 1918-ban vagy 19-ben megjelent egyik ilyen lap címlapja     A modern kori közvetlen példa pedig a Wikipédia szerint a Street News című New York-i újság, amelyet 1989-ben kezdtek árulni hajléktalanok. Becslések szerint 2008-ra világszerte 32 millió ember olvasott „utcalapokat”. Chicagóban például már nem csak angolul adnak ki ilyet. Nyugat-Európában Németországban van a legtöbb hasonló kiadvány, néhány éve ott több ilyen lap volt, mint Európa többi országában együttvéve. Svédországban 2006-ban négy „utcalap” nyerte el az egyik legrangosabb sajtódíjat.