Ezresével küldik börtönbe a szegényeket egy rossz bicikliért

Forrás: Abcug

-

Utcán éneklésért vagy egy repedt személyi igazolványáért is tízezrekre büntethet a rendőr, és ha valakinek nincs pénze kifizetni, seperc alatt a börtönben találhatja magát. A büntetést le lehet ugyan dolgozni, ez azonban sokaknak nem egyértelmű, és körülményes is elintézni. Így marad a börtön, ahol százával ülnek a tíz-húszezer forintra büntetett szabálysértők, sokan mindössze egy napot vannak bent. Mindezért pedig az állam fizet.


Tavaly márciusban a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai látogatást tettek a baracskai börtönben, ahol éppen 26 ember töltötte a szabálysértési elzárását. Volt olyan, aki egy rúd szalámit lopott, másnak a biciklijéről hiányzott a prizma vagy épp a lámpa, és ezért összesen nyolcvan napot kell a börtönben töltenie. Egy másik börtönben 2015 júliusában 15-en ültek közúti szabálysértés, 13-an koldulás, 7-en jogosítvány nélküli vezetés miatt – írja az Abcúg.

Magyar jogvédő szervezetek tapasztalata szerint teljesen tipikus, hogy az olyan nehéz helyzetben lévő embereket, mint a vidéki szegények, a prostituáltak vagy hajléktalanok, a rendőrség piti semmiségek miatt több tízezer forintos szabálysértési bírsággal sújtja, méghozzá rendszeresen. A baj csak az, hogy ezek az emberek jellemzően képtelenek befizetni a bírságot, és ugyan a büntetést ledolgozhatnák, a munkáig olyan körülményes eljutni, hogy inkább a börtönben kötnek ki. Ez pedig a magyar államnak nagyon nem éri meg. Erről volt szó a Közérthetőség a szabálysértési eljárásban című konferencián, amelyet egy hat magyar jogvédő szervezet (Helsinki Bizottság, TASZ, NEKI, RSK, Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete és Utcajogász) által alapított munkacsoport szervezett.


Biciklizésért, úton járásért büntetnek

2015-ben 684 ezer embert büntettek meg szabálysértés miatt, az esetek túlnyomó többségében helyszíni bírsággal. A szabálysértésként büntethető ügyek között rengeteg olyan van, amely elsősorban a legszegényebb embereket sújtja. Az egyik legtipikusabb ok, ami miatt vidéki szegényeket megbírságolnak, az a hiányos felszereltségű bicikli (erről itt írt bővebben az Abcúg), de falu végén úton átsétálásért is büntettek már a rendőrök (a Gyöngyöspatán történő bírságolásokról itt írtak bővebben).

A szexmunkásokat főleg az út szélén hagyott szemét miatt büntetik köztisztasági szabályok megsértése címén, pedig azt sokszor nem is ők hagyják ott (erről itt írtak bővebben). A hajléktalanokat pedig megbüntethetik már csak szimplán azért is, mert az utcán élnek.


Meg kell küzdeni a bürokráciával

Szabálysértés esetén a rendőrök többféle büntetést is kiszabhatnak, az esetek több mint kétharmadában viszont a helyszíni bírságot választják. Ez öttől ötvenezer forintig terjedő büntetés, amelyet ha az elkövető a helyszínen elismer, később már fellebbezni sem lehet. A TASZ romaprogramjának terepmunkása szerint viszont a szegények ezt nem tudják befizetni, sokan ugyanis csupán közmunkásbérből vagy a 22 ezer forintos szociális segélyből élnek, és tartják el a családjukat. A budapesti hajléktalanokkal hasonló a helyzet az Utcajogász aktivistája szerint, nekik van olyan ügyfelük, aki ellen 5-6 szabálysértési eljárás van folyamatban, az illető pedig már követni sem tudja, mikor mit követett el.

A pénz befizetését a jogszabályok szerint el lehet kerülni: a bírság kiváltható közérdekű munkával és elzárással is. A megbüntetett személynek magának kell kérnie, hogy a büntetést ledolgozhassa, ötezer forintonként egy napi munkával. Ha ezt nem teszi meg, és a pénzt sem fizeti meg, akkor a bírság alig több mint egy hónap múlva automatikusan átváltozik szabálysértési elzárássá. Ez pedig már azt jelenti, hogy ötezer forintonként egy napot börtönben kell tölteni.

A konferencián részt vevő jogvédő szervezetek szerint a hátrányos helyzetű szabálysértők jó részének fogalma sincs arról, hogy a bírságot le is lehet dolgozni, így a nagy részük végül a börtönben köt ki. A Helsinki Bizottság munkatársa szerint főleg aluliskolázott emberekről van szó, akik számára már a helyszíni bírság mellé kapott tájékoztató is bonyolultan fogalmaz. Ahhoz pedig, hogy a bírságot közérdekű munkává változtassák, legalább három hivatalt fel kell keresniük, betartva a határidőket, ami ismét csak körülményes:

  • Először is a bíráságtól számított harminc plusz három munkanapon belül fel kell keresni a területileg illetékes munkaügyi központot.
  • Azt, hogy az melyik, és merre található, telefonon vagy az interneten keresztül lehet kideríteni, utóbbihoz azonban épp a szegényebb körzetekben nincs mindenkinek hozzáférése, az előbbivel pedig még az Helsinki Bizottság jogászai is megszenvedtek.
  • Ezután foglalkoztathatósági szakvéleményt kell szerezni egy illetékes orvosnál. Ez igazolja, hogy a szabálysértő egészségügyileg is alkalmas a munkára.
  • Ennek költsége 3300 forint, amelyet az érintettnek magának kell kifizetnie. Ez alig kevesebb, mint a legkisebb kiszabható bírság összege. Így felmerül a kérdés, megéri-e egyáltalán ledolgozni a bírságot.
  • Végül a véleménnyel vissza kell menni a munkaügyi központba, ahol kijelölik, hogy az illetőnek hol kell ledolgozni a bírság összegét.

Mindezzel a Helsinki Bizottság álláspontja szerint még azon túl is több gond van, hogy körülményes. Egyrészt van, aki számára nem egyértelmű, hogy a közérdekű munka az nem egyenlő a közmunkával. Az állampusztai börtönben a szervezet munkatársai találkoztak olyan rabbal, aki azt mondta, ő szívesebben ledolgozta volna a büntetését, viszont a munkaügyi központ helyett az önkormányzathoz ment, mert azt hitte, közmunkáról van szó.

Volt, aki attól tartott, hogy ha közérdekű munkát kell végeznie, akkor kimarad a rendes munkahelyéről, pedig a közérdekű munka és a közmunka között épp az az egyik legnagyobb különbség, hogy az előbbi munkaidőn kívül történik.

Ha valaki mégis eljut odáig, hogy a központ kijelöljön számára egy foglalkoztatót, ahol ledolgozhatja a büntetését, akkor sem biztos, hogy kap munkát. Budapesten ugyan van elég közfoglalkoztató, a Helsinki Bizottság szerint azonban vidéken egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek jut elegendő munka. Ilyenkor a szabálysértő feladata az, hogy harmincnaponta jelentkezzen a központnál, egészen az elévülés beálltáig, ami két év.

A legcudarabbul pedig éppen azok jártak, akiket a legjobban véd a törvény: közérdekű munkát ugyanis nem végezhet 16 évnél fiatalabb gyerek, fogyatékos, kórházi ellátásban részesülő személy és terhes nő sem. A fiatalokat leszámítva azonban ők börtönbe sem mehetnek, így kénytelenek mindenképpen befizetni a pénzbírságot, ha pedig nem tudják, akkor az adóhatóság fogja behajtani rajtuk.


Mire beviszik, már engedhetik is ki

Ha egy szabálysértő nem fizeti meg egy hónapon belül a bírságot, és nem igényel a fentebbiek szerint közérdekű munkát sem, akkor a bíróság automatikusan átváltoztatja a büntetését bírságról szabálysértési elzárásra. 2014-ben több mint 31 ezer esetben szabtak ki a bíróságok elzárást pénzbírság vagy helyszíni bírság meg nem fizetése miatt (ilyenkor azonban a legutolsó pillanatig is van még esély kiegyenlíteni a bírságot, sőt, még a börtönben is be lehet fizetni, ami azonnali szabadon bocsátást jelent).

A Helsinki Bizottság összeállítása szerint általában összesen 500 fő tölti egyszerre a szabálysértési elzárást Magyarországon, elsősorban Észak-Magyarországon. A szervezet szerint sok szempontból rosszabb szabálysértésért börtönben lenni, mint bűncselekményért. Hiába tart rövidebb ideig, éppen az idő rövidsége miatt a raboknak általában nincs lehetőségük programokon, oktatáson részt venni vagy éppen dolgozni. A rabokat az otthoni ruhájukban hozzák be, és abban is kell lenniük (rabruha csak az elítélt bűnözőknek kötelező), sokszor azonban a lakásukról behozott szabálysértő szegényeknek hiányos a ruházata, papucsban vannak, vagy épp nincs rajtuk cipő. Így a ruhát a börtönnek kell kipótolnia, általában adományokból.

A szabálysértési elzárást töltők számára a kapcsolattartás is problémás. A börtönökben a kapcsolattartói nyilatkozatot rendszerint a fogvatartott postázza a hozzátartozóknak, amelyet azok kitöltve visszaküldenek, a személyzet pedig regisztrálja az érintettet kapcsolattartásra. Ez a folyamat azonban sokkal több ideig tart, mint amennyi időt a szabálysértők a börtönben töltenek, így sokan ha akarnának, se tudnának látogatót fogadni.

A Helsinki Bizottság adatai szerint 2016-ban a 2–4 napos elzárások voltak a leggyakoribbak, a 30 napos vagy annál hosszabb elzárások aránya csupán tíz százalék volt, és ugyanilyen arányban voltak azok is, akiknek mindössze egy napot kellett börtönben tölteniük (rájuk ezek szerint a legalacsonyabb, azaz az ötezer forint értékű bírságot szabták ki, de azt sem tudták vagy akarták befizetni).

Az egynapos elzárásokat a Helsinki Bizottság abszurdnak nevezte. „Az adminisztrációs kötelezettségek ugyanazok, mint bármely más fogvatartott esetében, jelentően megnövelve az intézetek adminisztrációs terheit, hiszen az 1-2 napos szabálysértési elzárást töltők esetében a befogadási eljárást követően a fogvatartottat már egyből a szabadításra is fel kell készíteni” – írták. Ha az érintettet a rendőrségnek kell elővezetnie a börtönbe, annak a költsége 450 forint kilométerenként, de legalább hétezer forint, amit szintén a szabálysértőnek kell kifizetnie (ha ki tudja), szabaduláskor pedig a hazatéréshez utazási utalvánnyal kell őt ellátni.


Nagyon nem éri meg az államnak

A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet készített egy tanulmányt arról, mennyire éri meg az államnak üldözni az olyan szabálysértéseket, amelyekért jellemzően hátrányos helyzetű csoportok tagjait szokták bírságolni. Ilyen például a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése nem gépjárművel, amelyekbe tipikusan a biciklis szabálysértések tartoznak, a köztisztasági szabálysértés, illetve a tiltott prostitúció. Olyan költségeket igyekeztek nagyjából forintosítani, mint a helyszíni eljárás, az előállítás, a bírósági eljárás és az elzárási költségei.

Arra jutottak, hogy csak ennek a három tényállásnak az üldözése több száz millió forintjába kerül az államnak. A költségek 50-90 százalékát a rendőrségi munkaórák, illetve a fogva tartás költségei teszik ki. Utóbbit a tanulmány egyik szerzője, Váradi Balázs még a konferencián is kiemelte: „Börtönben tartani olyan szabálysértő embereket, akiknek nem volt lámpa a kerékpárján, egy elképesztően költséges megoldás” – mondta.

A ráfordított költségeket növelik ráadásul az olyan groteszk dolgok, mint amikor a hivatalok hajléktalan emberekkel leveleznek ajánlott levélben a szabálysértési eljárásokról, holott az a levél soha nem tud eljutni ahhoz a hajléktalanhoz. Váradi szerint a költségeket leginkább ott lehetne megfogni, ha az elzárás helyett inkább közérdekű munkára tudnának menni a szabálysértők. Utóbbi ugyanis még hoz is valamennyi hasznot, a börtön azonban naponta több ezer forintos ráfordítást jelent.