Ezen a hétvégén sem állsz fel a tévé elől

-

HÁTTÉR

Ha valaki azt hinné, hogy csak a vasárnapi Atlético–Real miatt lesz érdemes bekapcsolni a tévét, az nagyon gyorsan tervezze át a hétvégéjét, mert Európában szinte mindenhol rangadókat játszanak, vagyis minél hamarabb érdemes lesz megszereznünk az uralmat a távirányító fölött.


Habár az angolok délután négyre, a németek többsége pedig fél négyre köti meg a focicipőjét, a magyar csapatsportok egyik legfontosabb meccsét, a Veszprém–Szeged kézirangadót egy órától játsszák. Októberben hazai pályán nagyon elhúzott a Szeged, de végül éppen csak nyerni tudott, és azóta sem kapott ki, a Veszprémnek pedig az az egyetlen veresége, úgyhogy aki ezt a meccset viszi, az valószínűleg nyeri az alapszakaszt is a férfikézi-NB I-ben. Ez a meccs nemcsak a magával ragadó hangulat miatt kötelező. Veszprém–Szeged, szombat 13:00, RTL Klub Fociban a lényeg csak fél hétkor kezdődik, amikor a Bayern fogadja a hét közben csúnya sallerbe belefutó Schalkét. Oké, normális körülmények között nem nagyon van már olyan Bundesliga-meccs a versenynaptárban, ami érdekes lehet, hiszen lassan már nagyobb a Bayern előnye, mint amekkora Sebastian Vettelé szokott lenni októberben, viszont a semleges nézőknek talán kifejezetten kapóra jön az, hogy a Real Madrid Gelsenkirchenben ledarálta Huntelaarékat. Az Allianz Arénába ugyanis egy az egész világra dühös és sértett Schalkénak kell kifutnia, és neki kell esnie a kényelmes helyzetben focizgató Bayernnek – na persze, csak ha férfiaknak tartják magukat Boatengék. Ennek muszáj jó meccsnek lennie, különben a szezon végéig már senki nem fog Bundesligát nézni. Bayern München–Schalke 04, szombat 18:30, Eurosport 2


Ha nem élünk annyira egészségesen hétvégente, hogy hat előtt vacsizzunk, akkor pont lesz idő bekapni valamit, mielőtt a győri kézis lányok a Ljubljana ellen megpróbálják bebiztosítani helyüket a budapesti Final Fourban. Ehhez nem kell más, minthogy Görbicz Anitáék megint lezúzzák a szlovénokat, illetve hogy a Buducsnoszt pontot szerezzen Larvikban. Utóbbira pedig van esély bőven, hiszen a montenegróiak még Győrben is képesek voltak ikszelni, most viszont a csoport utolsó helyén álló norvégok otthonában kell végrehajtaniuk ugyanezt a mutatványt – akikkel egyébként az előző körben Podgoricában is döntetlenre végeztek. Szóval, ha ez a forgatókönyv megvalósul – a Buducsnoszt meccse pont a Győré előtt ér véget –, akkor az utolsó két fordulóban már lehet gyakorolni a kínaikat, a hát mögött ellőtt ziccereket, és akár Amorim is beállhat a kapuba bohóckodni, mert nem igazán lesz tétje a dolognak. Krim Ljubljana–Győri ETO KC, szombat 20:30, Digi Sport 1 Ha nagyon simán alakul a meccs, akkor átkapcsolhatunk a Roma–Interre, de tényleg csak akkor, ha nagyon sima a dolog, mert amúgy nem tud igazán izgalmas lenni egy szurkolók nélküli találkozó. Az Olimpico ugyanis tök üres lesz, mivel a drukkerek egyelőre még nem értették meg, hogy az új szabályzat nem engedi meg, hogy csak azért fikázzák a másik csapat szurkolóit, mert azok vidékről jöttek... AS Roma–Inter, szombat 20:45, Digi Sport 2


Vasárnap a spanyolok és az olaszok már szieszta előtt nekivetkőznek, az igazi játék azonban öt órakor kezdődik, amikor az Atlético Madrid fogadja a gyűlölt városi főellenséget, a Realt. Azt nehéz megmondani, hogy itt több-e az utálat és a frusztráció, az indulat és az agresszió, vagy a Real–Barca rangadón, de ezúttal nemcsak arról szól majd a dolog, hogy mennyire tartják gyökérnek a szomszédot, illetve hogy mely testtájékokon elhelyezett stoplinyomokkal lehet a legjobban visszavágni a nagyobbik csapatnak a kupában oda-vissza kiosztott pofonokért, hanem a bajnokság végkimenetelére is komoly hatással lehet a meccs. A Real ugyanis három ponttal előzi két riválisát, és amennyiben elnyal a Vicente Calderónban – ahogyan a Bernabeuban tette az Atleti ellen szeptember végén –, akkor akár újra hármas holtverseny alakulhat ki a tabella élén. Ha viszont nyerni tud az eltiltása után visszatérő C. Ronaldóval kiegészülő társaság, akkor az egyik üldözőjüket leszakíthatják, hat pontra ellépve Diego Simeone alkalmi futballgyilkos brigádjától. Atlético Madrid–Real Madrid, vasárnap 17:00, Sport 1


Miután a gólokkal és talán piros lapokkal is felturbózott rugdalózás után pulzusunk visszatért a normál értékre, elkezdhetjük felkészíteni magunkat az olasz csúcsrangadóra. Persze, fura ezt komoly képpel leírni, miközben azt látjuk, hogy a Juve majdnem kétszer annyi pontot szerzett, mint a Milan, de hát úgy is nézhetjük, hogy az eltiltás miatt hiányzó Arturo Vidal és haverjai a Trabzonspor Európa-ligából történő kiejtésének örülhetnek, miközben a Milan Bajnokok Ligája-visszavágóra készül az Atleti ellen. Daniele Bonera el is kezdte már jó előre az emberkedést az olyan szövegekkel, mint hogy „Nem félünk a Juvétól”, és hiszünk is neki, annál is inkább, mivel az orrunkra hagyatkozunk, amely émelyítően erős döntetlenszaggal telt meg. Ősszel egyébként a Juventus annak ellenére tudott nyerni, hogy Sulley Muntarinak mindkét gólját megadták... AC Milan–Juventus, vasárnap 20:45, Digi Sport 1 Ha negyedóra után megunjuk a két csapatot, akkor megnézhetünk egy olyan arcot, aki korábban már mindkét csapatot megunta egyenként, Zlatan Ibrahimovic és a PSG ugyanis az Olympique Marseille-t fogadja, ezt pedig nyugodtan nevezhetjük Franciaország szuperrangadójának. Ibra a legutóbbi három egymás elleni bajnokijukon négy gólt lőtt a Marseille-nek, és noha ebből kettő tizenegyes volt, a múlt héten bemutatta, hogy azt is tudja viccesen csinálni. Paris Saint-Germain–Olympique Marseille, vasárnap 21:00, Digi Sport 2