Ez a homeopátia már valami más

Dezső Csupor

gyógynövénykutatással foglalkozó gyógyszerész, az SZTE Farmakognóziai Intézetének adjunktusa, szakíró, a Ködpiszkáló bloggere

Talán egyetlen alternatív gyógymódot sem kísér annyi indulatos vita, mint a homeopátiát, amely ennek ellenére világszerte az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb rendszer lett. Kampányok születnek mellette és ellene, weboldak tucatjain bizonygatják hatásosságát és hatástalanságát, orvosok tanulnak hosszú évekig, hogy alkalmazhassák. Nemcsak a megítélése, hivatalos elfogadottsága is ellentmondásos - legalábbis Magyarországon. Egy héten át erről fog folyni a vita, itt a VS.hu-n is.


Összetettebb, mint gondolnánk

Sajnos, a homeopátiával kapcsolatos viták gyakran inkább tekinthetőek hitvitáknak, mint tények ütköztetésének. Előfordul, hogy a módszer ellenzői és támogatói úgy vitatkoznak a homeopátiáról, hogy érveiket Hahnemann több mint 200 éves írásai mentén vagy ellenében fogalmazzák meg. Pedig a homeopátia módszere él, virágzik, s folyamatos átalakulásban van. Mivel a fejlődés az utóbbi évtizedekben különösen gyors, érdemes áttekinteni, milyen új szempontokat célszerű figyelembe venni a homeopátiáról vitatkozóknak.

Fejlődik-e a homeopátia?

Ugyan a homeopátia elvei az elmúlt 220 évben nem sokat változtak, a készítmények választéka jelentősen átalakult. Hahnemann Materia Medica Pura című művében mindössze néhány tucat szer gyógyszerképét írta le. Ma hazánkban mintegy 5500 homeopátiás gyógyszer van forgalomban, amelyek közül számos olyan alapanyagokból készül, amelyeket Hahnemann soha nem vizsgált. A bővülés a termékek formájában is tetten érhető: a homeopátiás golyócskák mellett oldatok, tabletták kúpok, krémek, sőt, injekciók is forgalomban vannak. Ez persze nem lenne baj, hiszen a választék szélesedése a homeopátia fejlődésének velejárója is lehetne. Valójában azonban a homeopátia nem sokkal tart előrébb, mint Hahnemann idején: a módszer gyógyhatásának módjával kapcsolatos elméletekre nincsenek tudományos bizonyítékok, és a hatásosságot alátámasztó eredmények közelről szemlélve egyáltalán nem olyan tetszetősek, mint azt a módszer hívei állítják.

A homeopátiás szerek két nagy csoportja

A termékek nagy részének hatásosságát nem vizsgálják beteg embereken klinikai vizsgálatok keretében, hanem egészséges embereken végzett ún. homeopátiás vizsgálatok során próbálják megállapítani, milyen hatás várható a szertől. Hogy kerülhet forgalomba egy készítmény gyógyszerként anélkül, hogy hatásosságát betegeken igazolnák? Mert ne feledjük, a hazánkban forgalmazott homeopátiás szerek gyógyszerek! Ennek megfelelően fő szabályként a homeopátiás gyógyszerek engedélyezése során az allopátiás gyógyszerekre vonatkozó szigorú feltételek (lennének) érvényesek, azaz mind a hatásosságot, mind a biztonságosságot igazolni kell(ene). Egy „kiskapu” azonban van: egyszerűsített eljárással kerülhetnek forgalomba azok a termékek, amelyeken nincs feltüntetett terápiás javallat, és amelyekben a kiindulási anyag nagyon nagy (legalább 10 000-szeres) hígításban található. Nem meglepő, hogy a forgalomban lévő készítmények több mint 98%-a az utóbbi, a hatásosság igazolását nem igénylő engedélyezési eljárás eredményeként került piacra. Ezek azok a jól ismert homeopátiás golyócskák, amelynek csomagolásán csak a kiindulási anyag neve és a potencia (hígítás foka) található meg. Az elenyésző kisebbség, azaz mintegy 100 termék „hagyományos” módon, a hatásosság igazolását követően került forgalomba. Az ezekkel végzett vizsgálatok minőségét gyakran éri kritika (joggal), ettől függetlenül tény: a szakirodalomban több száz, homeopátiás szerrel végzett klinikai vizsgálat érhető el. A készítményeket kicsit közelebbről megvizsgálva érdekes megfigyeléseket tehetünk: ezek a termékek jellemzően sokkomponensűek, csomagolásuk és betegtájékoztatójuk az indikációk és az ellenjavallatok, mellékhatások felsorolását tekintve nagymértékben hasonlít az allopátiás gyógyszerekére. És ami talán a legkülönösebb: számos termék őstinktúrát, azaz növények hígítatlan kivonatát, vagy annak csupán 10-szeres hígítását tartalmazza.

Lehet-e mérhető mennyiségű hatóanyag homeopátiás szerben?

Van olyan készítmény is, amelyben a növényi kivonat dózisa gyakorlatilag megegyezik az azonos növényből készült allopátiás gyógyszerével. Ezek a készítmények eléggé eltávolodtak a hahnemanni elvektől: nem végletesen vagy végtelenségig hígított kivonatokat tartalmaznak, hatásuk megmagyarázható a klasszikus farmakológia fogalmaival. Bár meglehetősen abszurd, hogy a homeopátiás termékek között számos olyan található, amely inkább tekinthető allopátiásnak, a gyártók semmilyen törvényt nem sértenek. A jogszabályok ugyanis csak a homeopátiás módszerekkel történő előállítást írják elő a homeopátiás szerek esetén, a hígítás minimális mértékét nem szabályozzák (az lehet nulla is). Azaz ha egy növényből kivonatot készítünk, abból „normál” gyógyszer készülhet, ha őstinktúrát, akkor homeopátiás gyógyszerré dolgozható fel. És hogy mindez nem a képzelet világa: hazánkban is kapható olyan növényi gyógyszer, aminek azonos hatóanyag-tartalmú homeopátiás „klónja” is forgalomban van. Az ilyen szerekre egyáltalán nem érvényes a homeopatikumokkal szemben gyakran ironikusan megfogalmazott kritika, hogy nem többek zavaros ideológiával társított placebónál.

Biztonságosság

A mérhető dózisú hatóanyagot tartalmazó készítmények minősége, hatásossága, biztonságossága nyilván megfelelő, hiszen megfelelnek a gyógyszerekkel szembeni előírásoknak. Ugyanakkor nem meglepő (vagy mégis?), hogy az ilyen szereknek vannak mellékhatásaik, gyógyszer-kölcsönhatásaik. Ilyen esetben a betegtájékoztatókban olyan, a homeopátiától távol álló szavakat olvashatunk, mint például receptor, hormonszint…. Ha pedig ugyanaz a növény ugyanolyan dózisban homeopátiás és allopátiás szerként is forgalomban van, ne lepődjünk meg, hogy mellékhatásaik is azonosak.

Összegzés

A homeopátiával, mint gyógyászati rendszerrel kapcsolatosan megfogalmazható kritikáktól el kell választani a módszer jogi szabályozását illető kifogásokat. A Magyarországon érvényes Gyógyszertörvény és egyéb rendeletek a homeopátia szabályozását egy Európai Uniós direktíva elveinek megfelelően szabályozzák. A jogszabályok s a termékekben megtestesülő valóság alapján a homeopátiás szereket két nagy csoportba oszthatjuk: a hatóanyagot nem tartalmazó, bizonyítatlan hatású, és a hatóanyagot tartalmazó, potenciálisan hatásos készítmények csoportjába. Nyilvánvalóan hibás az a rendszer, amely lehetővé teszi ezt a kettősséget és az allopátiás dózisú homeopátiás szerek forgalmazását, hiszen az ilyen készítmények nemcsak a homeopátia eredeti elveivel ellentétesek, hanem a fogyasztói elvárásokkal is. A fogyasztók (és a szakemberek jelentős része) ugyanis a homeopátiás szerekről ma is a módszer eredeti elvei alapján alkot véleményt. A módszer hívei fontosnak tartják hangsúlyozni a mellékhatás-mentességet, ezért igen népszerűek a szerek várandós nők és kisgyermekek kezelésében. A homeopátia kritikusainak leggyakoribb érve, hogy a termékekben nincsen semmi hatásuk nem több, mint placebohatás. Az egyik csoport szerint a hatásosságot igazolták, a másik szerint egyáltalán nem. Láthattuk, egyik félnek sincs teljesen igaza: napjaink homeopátiája nem feltétlenül hatóanyag- és mellékhatásmentes, és bár a készítmények zömét nem tesztelték betegeken, van néhány olyan készítmény, amelyről vannak pozitív kimenetelű klinikai vizsgálatok (más kérdés, azok mindegyike valóban homeopátiás szernek tekinthető-e…). A mai homeopátia nem csak a szerek összetételében, hanem a kezelés módjában is eltér a hahnemanni elvektől.
Míg a klasszikus homeopátiás kezelésnek része a beteg részletes kikérdezése, az egyedi, személyre szóló kezelési terv összeállítása, ma leggyakrabban saját döntés alapján vásárolják meg a betegek a készítményeket. Így nem érvényesülhet igazán a homeopátiás kezeléssel járó kedvező pszichés hatás, ezt azonban ellensúlyozhatja a termékekben jelen lévő hatóanyag (aminek akkor is kialakul a hatása, ha nem hisznek benne).
Mindebből talán kitűnik, hogy a homeopátia koránt sem olyan egységes, néhány szóval jellemezhető módszer, mint sokan gondolják.

Homeopátia - van benne valami?


Eredményes, mélyen humánus gyógymód
Abszurd, hatástalan, egy nagy átverés

SZAVAZAT UTÁN