Ez a Barca nem romlik csak úgy el

Fotó: Denis Doyle/Getty Images / István Hajdu

-

HÁTTÉR

A Barcelona egy olyan meccset nyert meg legnagyobb riválisa otthonában, négy gólt rúgva, amely természeténél fogva nem is neki állt, ez pedig óriási fegyvertény.


Gerardo Martino egészen más focit kér csapatától, mint amilyennel a korábbi években azonosítottuk a Barcát. A direktebb, gyorsabb, lendületesebb támadójáték ugyan látványosabbá, a semleges nézők számára is élvezhetőbbé teszi a Barca meccseit, de több benne a hibázási lehetőség és a rizikó. A korábbi években például mikor láttunk olyat, hogy Xaviék három passzból felérnek az ellenfél tizenhatosához, majd Andrés Iniesta meghúz egy elhamarkodott bejátszást a büntetőterületen belülre, ami természetesen nem sikerül? A labda az ellenfélé, jöhet a kontra. A Barcelona alapértelmezett játéka nem ez. 10-15-20 passzal szinte kézilabdás módon körbeadogatják az ellenfél büntetőterületét, majd amikor megnyílik a tiszta lehetőség a bejátszásra, azonnal beküldik a résbe a labdát, és a támadó máris ziccerben van – gól. A Barca egész kerete ehhez a labdabirtoklásra épülő focihoz van fölépítve – hiszen ez nagyjából még mindig ugyanaz a csapat, amivel Pep Guardiola dolgozott –, kicsi, mozgékony, labdabiztos játékosokkal. Ilyen játékosállománnyal nem érdemes az egekig növelni a tempót és a direkt játékot erőltetni, mert az nem fog menni nekik – nem véletlen, hogy sokkal több a vereség, sokkal nagyobb a küzdelem, mint a korábbi időszakban. A 170 centis sor A 170 centis sor Persze, a legtöbb meccsen ennek nincs jelentősége, hiszen a minőségi, tudásbeli különbséget így is érvényesíteni tudja a csapat, de hát minél gyorsabban megy a vonat, annál nagyobb az esély arra, hogy kisiklik. A Barcelona ezúttal is az első percektől vállalta ezt a rohanós focit, ami sokkal jobban fekszik a Real Madridnak, hiszen erős és villámgyors támadóinak köszönhetően lubickolnak az ilyen lüktető meccseken – ezt kifejezetten Cristiano Ronaldónak és Gareth Bale-nek találták ki, ha a labdával rágyorsíthatnak a védőkre akkor ott már komoly a veszély. Viszont mégis Iniesta volt az, akire kijött az első nagy gólhelyzet, és korunk egyik legjobb játékosa rutinból be is bombázta a hosszú felsőbe.

Nem véletlenül volt a mondás a meccs előtt, hogy Javier Mascherano a Barcelona gyenge pontja. Ha egy alapvetően nem védőjátékost, aki még ráadásul alacsony is, beállítunk a védelem közepére, akkor vagy óriási mágusok vagyunk, vagy nagyot hibáztunk. Nos, aki először állította oda a Kisfőnöknek becézett rombolót, az tényleg nagy mágus volt (Pep Guardiolának hívták), de akkor még valójában nem is hátvédet kellett játszania, hanem egy olyan védekező középpályást, aki mögött nincs senki. A Barca akkoriban még az emberállományhoz dizájnolt tiki-takát nyomta, vagyis állandóan náluk volt a labda és az ellenfél térfelén játszották le az egész meccset, így hagyományos középső védőkre egyszerűen nem volt szükség, mert nem alakultak ki olyan helyzetek, amelyekben hagyományos középső védőként kell játékba avatkozni. Kellett egy olyan ember, aki ügyesen be tud kapcsolódni a támadásépítésbe (Gerard Piqué), illetve egy nagyon gyors fickó (ő lett Mascherano), aki ügyel a hátuk mögött pihentetett félpályányi ugarra, hátha mégis megpróbálná belőni az ellenfél a labdát a védelem mögé, hadd fussanak versenyt a támadóik a bekkekkel. Mascherano az ő emberük Mascherano az ő emberük Mivel Martino már nem ezt a focit játszatja a csapattal, és a gyorsabb támadásépítés miatt több a hiba, többet van a labda az ellenfélnél, természetszerűleg jóval gyakrabban alakulnak ki az olyan szituk, amilyenek korábban nem nagyon voltak. Például az ellenfél szélsője beadja a labdát a centernek, aki ott áll, ahol egy centernek állnia kell, Mascheranónak pedig fogalma sincs, hogy ilyenkor mit kellene csinálnia – nem is csoda, mert egy ilyen focit játszó csapatban neki egy sorral előrébb van a helye. A Real Madrid mindenesetre kiszúrta ezt a támadási pontot, és Ángel di María beadásaiból Karim Benzema négy perc alatt lőtt két gólt, de akár többet is szerezhetett volna:

Véletlen gólok

Persze a kicsit megváltozott játékfelfogás ellenére, a Barcelona azért nem szűnt meg Barcelona lenni, a meccs szinte minden szakaszában többet birtokolta a labdát, többet és pontosabban passzolt a Madridnál – így Mascheranónak is kevesebbet kellett izzadnia. Ennek ellenére helyzeteket nem tudott kialakítani az első félidő hátralevő részében, és az egyenlítéshez egy szerencsés szituációra, na meg Messi szokásos befejezésére volt szükség. Utána az emberkedő Cesc Fábregas és Pepe egymásra lökése meg már kifejezetten vicces volt: Minimum egy ilyen szituáció kell ahhoz, hogy igazi el clásico legyen belőle, legalábbis az utóbbi években ehhez szoktunk hozzá. A második félidő eleje volt a meccs egyetlen olyan szakasza, amelyet a mezőnyben a Real Madrid dominált, de a vezetést csak játékvezetői közreműködéssel tudták magukhoz ragadni, ugyanis Dani Alves szabálytalansága szemmel láthatóan a vonal előtt történt: Jó, rendben, egy szabadrúgás onnan szintén tizenegyeshez hasonló lehetőség C. Ronaldo számára, de azért mégis...

A kiállítás eldöntötte

A büntető értékesítése után ismét a Barca ragadta magához a kezdeményezést, de újabb helyzetet egészen addig nem tudott kialakítani, amíg Neymar le nem csapott Messi kiugratására – ez pedig eldöntötte az egész meccset. Mivel a brazil mögött keresztbe csattogó Sergio Ramos kicsit kézzel, kicsit lábbal is hozzáért a magát ziccerben érző labdazsonglőrhöz, nem lehet vitatkozni sem a tizenegyessel, sem pedig a kiállítással. Ez pedig el is döntötte a meccset, hiszen Messi nyilván berúgta, és az ellenfél térfelére ezt követően átköltöző Barcelona számára csak az volt a kérdés, hogy mikor adódik megint hasonló lehetőség. Összesen húsz percre volt szükség ehhez, ekkor pedig a bal szélről beszivárgó Iniestából próbálta meg kipréselni a levegőt Xabi Alonso és Daniel Carvajal, ami újabb (jogos) tizenegyest ért, amit Messi szintén bevágott, ezzel behúzva a három pontot.

Az illesztőprogram nem megfelelő, de...

Bár időnként úgy tűnik, hogy a Barcelona szoftvere nem teljesen kompatibilis a hardverrel, azért még mindig elképesztő erős ez a csapat. Viszont ahhoz, hogy újra az a szinte legyőzhetetlen erő lehessen, mint amilyen korábban volt – ha lehet még olyan egyáltalán –, mindenképpen vissza kellene igazítani a játékot kicsit a kerethez, vagy fordítva, és a játékosállományt átvariálni olyanra, hogy legyen benne több igazi védő, meg erősebb, ütközni is tudó ember. A nyárra vizionált Barca-exodus (Carles Puyol, Xavi és Victor Valdés is távozóban, meg ki tudja, még hányan) elképzelhető, hogy lehetőséget teremt majd ehhez Martinónak, és akkor ténylegesen elindulhat a saját útján, nem fogják minden pillanatban Guardiolához hasonlítani. Addig már nincs sok hátra, csak egy bajnokságot meg egy kupadöntőt kell megnyernie – a csapat megmutatta, hogy nyitott a dologra –, meg van ott egy Bajnokok Ligája is, ahol még lehet szépet alkotni, csak előbb vagy utóbb szembe fog jönni a Bayern München... Real Madrid–Barcelona 3-4 Gólszerző: Benzema (20., 24.), C. Ronaldo (55. – tizenegyesből), ill. Iniesta (7.), Messi (42., 65., 84. – az utolsó kettőt tizenegyesből) Kiállítva: Sergio Ramos (63.)