Extrém mozik: széksorok helyett jacuzzi, terem helyett temető

Fotó: Jason Gessner CC-BY / Jason Gessner CC-BY

-

A hagyományos, régi sulis mozizás nem éli éppen fénykorát. A nyugati világban az utóbbi években ugyan nem csökken a jegyeladásokból befolyó évi összeg, viszont ezt egyre kevesebb és magasabb áron értékesített jegy termeli ki. Ez nagy általánosságban azt jelenti, hogy egyre kevesebb ember jár moziba. Ez az állítás igaz a multiplexekre és művészmozikra egyaránt, de előbbiek a 3D-s vetítések miatt kevésbé szenvedik meg egyelőre a jelenséget.


A kisebb művészmozik és alulról szerveződő, független filmrajongó közösségek viszont egyre inkább arra vannak kényszerítve, hogy átértelmezzék a hagyományos sötét termes, néma mozizás bevett formáit. Az utóbbi években Európa-szerte több mozi, mint például a budapesti Átrium közösségi befogadóhellyé, összművészeti intézménnyé alakult, kiállításoknak, színházi előadásoknak is teret biztosítva, mások tematikus bulikkal összekötött, egyszeri eseményjellegű vetítéseket, esteket szerveznek. A pécsi Apolló például közös étkezéssel kiegészített filmklubokat, a nyári estéken pedig „hold alatti” vetítéseket tart. A filmélményt valami plusz szolgáltatással kiegészítő mozikra számos érdekes példa akad az utóbbi évek globális mozikultúrájában. Például a brooklyni Nitehawk nemcsak állandó sör- és ételárusítással csábítja be látogatóit, hanem olyan egyszeri, speciális vetítésekkel is, amelyeken külön a filmhez összeállított menüsort szervíroznak a film meghatározott pillanataiban. A mozi programigazgatója és szakácsa a film kiválasztásánál és a menüsor kidolgozásánál szorosan együttműködnek, hogy például a Keresztapa II-t az ízlelőbimbóinkkal is befogadhassuk. Az ételek néha csak felidézik a film hangulatát, mint például a tintahalszósz az Édes vízi életet, máskor egészen konkrétan a vásznon látott ételt fogyaszthatjuk a színészekkel egy időben.

Szintén a hagyományos mozizást feldobó koncepció a Hot Tub Movie programsorozat. Az Angliában már sikeressé vált és májusban a New York-i Williamsburgbe is elvitt esemény lényege, hogy a filmet a nézők szabad ég alatt, egy gumimedencében ázva élvezhetik. A film alatt a 4–6 fős medencék között a helyváltoztatás elvileg tilos, viszont ha lepörgött a főcím, akkor indulhat a vándorlás és a fürdőruhás ismerkedés.


A New York-i eseményen stílszerűen a Hot Tub Times Machine (magyarul: Vissza a jelenbe) című vígjáték került terítékre, amiben pár unatkozó negyvenes férfit egy különleges képességekkel megáldott jacuzzi repít vissza 1986-ba. Az elég borsosnak tűnő, 65 dolláros jegyeket pillanatok alatt eladták, pedig még törülköző vagy papucs sem járt hozzájuk! Az alkoholos italokat viszont tálcán vitték körbe a medencében ücsörgő nézőknek.


Szintén a szabadtéri mozizás közösségi eseménnyé tételével operál a bő tíz éve futó Cinespia programsorozat, ami a Los Angeles-i Hollywood Forever temetőben tartott vetítésekkel vált híressé. A Fairbanks-tisztáson, ami értelemszerűen arról kapta nevét, hogy egy szomszédos kriptában nyugszik a legendás Douglas Fairbanks, akár 3500 lelkes filmrajongó is összegyűlik hétvégente, hogy olyan klasszikusokat vagy kultfilmeket tekintsenek meg a pálmafák alatt, a temető éjszakai magányában, mint például az Addams Family, a Hátsó ablak vagy A texasi láncfűrészes mészárlás. A fűre teríthető pokrócokat, kempingszéket mindenkinek magának kell hoznia, mégpedig olyat, aminek a háttámlája maximum 50 centire emelkedhet ki a földből, hogy ne takarja el senki elől a vásznat – ami valójában a temető fala. A szervezők honlapjukon arra biztatják a látogatókat, hogy hozzanak piknikkosárban harapnivalót, sört, bort, a tömény viszont tilos! Mondanunk sem kell, hogy a film előtt és után DJ pörgeti a zenéket, és lehetőség nyílik a filmhez készített tematikus díszletben fotózkodni. A Cinespia egyéb különleges helyszíneken is tartott vetítéseket az utóbbi években, például Werner Herzog 2010-ben készült 3D-s barlangos dokumentumfilmjét, Az elfeledett álmok barlangját a helyi Természettudományi Múzeumban.


Hasonló hazai kezdeményezés az egy éve létrejött Rooftop Cinema programsorozat, ahol a szervezők klasszikus csillagos ég alatti kertmoziélményt ígérnek, csak éppen egy belvárosi ház tetején lévő szórakozóhelyen, ahol a vége főcím után azonnal meg is kezdhető a zenés-táncos kikapcsolódás. Az utóbbi alkalmakkor olyan kultfilmeket vetítettek, mint a Brazil vagy a Harcosok Klubja. Ezeken a programokon nincsenek az adott filmhez kapcsolódó, tematikus elemek, viszont ingyenesek, a belépés csak regisztrációhoz kötött. Különleges pesti helyszíneken is vetített már a Kinoflow nevű „filmklubközösség” is. Nemrég például igazán festői környezetben, a budai alsó rakparton. Évek óta alternatív helyszínekkel, egyszeri vetítésekkel dobja fel filmjeit a magyarhangya nevű közösségi filmforgalmazó csoportosulás is.


A kortárs nemzetközi alternatív mozimozgalom legérdekesebb és legsikeresebb szereplője egyértelműen a 2007-ben titkos vetítésekkel indult, mára 200 ezres Facebook-csoporttal rendelkező és számos albrandet kiépítő brit Secret Cinema. Fabien Riggall azt ismerte fel zseniálisan, hogy – a multiplexboom után – az online kommunikáció, a közösségi oldalak és a filmletöltés rohamos térhódításával együtt jár a filmekhez kapcsolódó exkluzív élmények iránti igény növekedése. Riggall az online közösségépítésre koncentrált, különleges, a filmhez kapcsolódó helyszíneket választott, színházi színészeket bérelt fel, hogy minél jobban elmossa a valóság és a film fiktív világa közötti határvonalat. Az eredmény: ezrek fizették ki a körülbelül 50 fontos jegyet úgy, hogy nem tudták, milyen filmre szól.

A Secret Cinema ráadásul nem feltétlen akar biztosra menni: számos produkciójuk ugyan már elkötelezett közönséggel rendelkező kultfilmekhez kötődik (Paranoid Park, Brazil, Vissza a jövőbe), de 2011-ben Az algíri csata című 1965-ös fekete-fehér háborús filmet is műsorra tűzték. A flashmobszerű, néha már-már közös performanszként, a filmek közös újrajátszásaként működő vetítéseken szerzett tapasztalatokról ritkán beszélnek a résztvevők, hiszen az elrontaná a többiek élményét. A Secret Cinema első szabálya, hogy ne beszélj a Secret Cinemáról.

„Őszintén hiszek benne, hogy a titkokat több millió ember is magában tudja tartani.”


Azért minden nem marad titokban – így például az sem, hogy Ridley Scott Prometheusát a Secret Cinemások egy londoni raktárépületből átalakított űrhajóban vetítették le összesen harmincnyolcszor négy hét alatt, körülbelül 25 ezer látogató számára, 40 színész közreműködésével. Ez több pénzt hozott a szervezőknek, mint London legnagyobb IMAX-mozijának vetítései.


Összeállításunkhoz a hagyományos mozizás iránti érdeklődés csökkenése adta az apropót, de hiba lenne a felsorolt példákat a filmművészet válságtüneteként értelmezni, hiszen sokkal inkább egy évtizedekkel ezelőtt háttérbe szorult trend újraélesztéséről van szó. A vonás, ami a fenti példák jó részében közös, vagyis a vetített film fiktív világának és a vetítés valóságos körülményeinek összemosása korántsem új jelenség a mozi történetében. Már a harmincas-negyvenes évek klasszikus exploitation filmjei köré is szerveztek álszakértő előadásokat és vándorvurstlit a lelkes mozisok, beöltözött „színészekkel”, a mozi előtt álló mentősökkel, tematikus poszterekkel. De az ötvenes-hatvanas években William Castle is olyan filmprodukciókkal szerzett nevet magának, amelyek eltörölték a határvonalat mozi és vidámpark, filmnézés és happening között: nemcsak gumicsontvázakat eregetett a moziteremben, amiben éppen kísértethorrorját vetítették, hanem a The Tingler című horrorfilmje esetében odáig merészkedett, hogy a vetítés alatt áramot vezetett a moziszékekbe, miközben a film dramaturgiai csúcspontján a címszereplő rovarszörny egy telt házas mozi közönségét terrorizálta.

Szerzőink a Prizma filmes folyóirat szerkesztői. Heti rendszerességgel jelentkező cikkeiket a VS.hu-n is megtalálják, más írásaikat pedig a Prizmában olvashatják.