Európai vendégség: ki mit főzött, azt eszi

VITAINDÍTÓ


A német újságok ontják a győzelmi jelentéseket. Húsz éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség. 43 millió embernek van ma munkája Németországban. Soha nem volt ennyire bizakodó és optimista a német fiatalság. A német gazdaság a recesszió ellenére is növekedni tud. Egész Európa irigykedve nézi a németeket. Csak Kína előzi meg őket a világpiaci exportversenyben.

Elég azonban csak pár száz kilométerre keletebbre vagy délebbre menni, hogy más hírek fogadjanak bennünket. Spanyolországban majdnem hatmillió munkanélküli van. Olaszországban tovább növekszik az államadósság. Görögország vélhetően további segélycsomagra, és ezzel további megszorításokra számíthat. Kelet-Európából menekülnek a fiatalok a kilátástalanság elől. Minden második francia szerint a jövő csak egyre rosszabb lesz.

Milyen egységes Európa ez, kérem szépen? Olyan, ahol az előnyöket a gazdag északi államok, a hátrányokat meg a szegény, déli és keleti államok élvezik? Az egységes európai valuta túl erős a délieknek, a német exportnak viszont éppen ideális.

Az eredmény látható. Száguldó Németország, leszakadó Dél- és Kelet-Európa. A németek egyetlen válasza, hogy több spórolást, szigort írnak fel a beteg tagállamoknak. Tényleges egységről hallani sem akarnának. A tényleges gazdasági egység egységes eurókötvényeket, egységesen felvett hiteleket, közös felellősségvállalást, azonos szociális ellátórendszert jelentene. Ma Európa azonban továbbra is huszonnyolc különféle gazdasági és szociális rendszerből áll. Az európai költségvetés pedig az összes tagállaminak egy százalékát teszi csupán ki. Ma nincs elegendő közös forrás arra, hogy a meglévő egyenlőtlenségeket kissé elsimítsák.

Minden országon belül vannak fejlettebb és fejletlenebb régiók. Németországon belül is megy bajor pénz Berlinbe, vagy sváb pénz Brémába. Ha Európa egységes és szolidáris lenne, akkor nem lenne kérdéses, hogy a fejlettebb régiók segítenek a szegényebbeken. Mondjuk azzal, hogy nem csak a piacokat egyesítik, majd a szabadpiac negatív következményeit minden tagállam viselje a maga lehetőségei szerint – hanem egyesítik a szociális kiadásokat is. Az európai szélsőbaloldal régóta szorgalmazza például az egységes európai minimálbért.

Andor László, aki egy valódi baloldali értelmiségi, az Európai Unió szociális biztosaként nemrég a munkanélküliség megoldását tette volna közös, európai üggyé. Elvégre a probléma közös – akkor a megoldásnak is annak kéne lennie. Terve szerint a megnövelt európai költségvetés terhére (ami persze praktikusan a gazdag államok terhét jelenti) munkanélküli alapot hoztak volna létre, s onnan finanszíroznták volna a munkanélkülieket és azok munkához jutását.

Szép gondolat. De az ellenérveket is meg kell hallani. Biztos, hogy jó ötlet a sokszor a dél- és kelet-európai országok rossz gazdaságpolitikájának költségeit az északiakra, a németekre lőcsölni? Elvégre Németország tíz évvel ezelőtt végrehajtott magán egy neoliberális sokkterápiát - ennek révén ma a németek jól élnek, de sokkal rosszabbul, mint ahogy a neoliberális szigor nélkül élhetnének -, és most Berlin csak hasonló keménységet várna el a déliektől is.

Dél-Európa vonakodik, s ehelyett inkább utcai politizálásba, populista bohócok, felelőtlen pártok karjaiba menekül. Jogos-e ezek után elvárni, hogy az ottani munkanélküliséget német, holland, finn, észt vagy lett pénzből oldják meg? Vagy esetleg tényleg ez a jogos elvárás, elvégre a déli munkanélküliség a trojka és Berlin által kierőszakolt megszorítások következménye?

Ki állja hát a cehet mindezért? Mi, közösen? Vagy csak az, akit érint?


Európai munkanélküliség: ki fizesse a számlát?


Az egész EU: ez a szolidaritás
Az érintett tagállamok, egyedül

SZAVAZAT UTÁN