EU: gazdasági racionalitás

Ehl Martin

Hospodářské Noviny cseh gazdasági napilap külpolitikai rovatvezetője

EU: gazdasági racionalitás


Nemrég egy jelentős, Magyarországon is jelenlévő multinacionális cég vezetőjével beszélgettem, és amikor Európa egysége szóba került, magam is meglepődtem a válaszán: “Szívesen látnék már egy európai föderációt, de szerintem erre már nem kerül sor az én életemben”. Mondhatni: válasza egyszerre euroföderalista és eurószekeptikus. Tudja, mi lenne jó, de szkeptikus annak megvalósulását illetően.

Pragmatikus üzletemberként európai föderációt szeretne. Alacsonyabb költségeket és magasabb profitot remélne ettől. Az interjú során, amit vele készítettem, végig megpróbált meggyőzni arról, hogy a nemzeti kormányok semmit sem tesznek a gazdaság, az üzleti szféra érdekeiért. A nagy multinacionális cégek azonban már nem a nemzetállami keretek között gondolkodnak, hanem regionálsian - vagy eleve egész Európára kiterjedően.

De hiába tudja, mi lenne jó a vállalkozásának, ahhoz már eléggé szkeptikus, hogy maga is tudja: az európaiak még mindig csak korlátozottan érzik magukat elsősorban európainak. Sokkal inkább olaszok, franciák, csehek, magyarok, vagy még inkább burgundiak, morvák, debreceniek - de nem elsősorban európaiak.

E személyes érzület, amit a szociológus bizonyosan elsődleges azonosulásnak neveznének, a legkomolyabb akadálya az európai föderáció jövőbeli kialakulásának.

Van azonban egy másik akadály is, ami talán még jelentősebb. A nemzeti kormányokra és csak rövidtávú tervezésre képes politikusainkra gondolok, akik képtelen a kormányzati periódusokon és nemzeti határokon túl gondolkodni. Időbelileg és térbelileg is korlátoltak.

Nem feladatom, hogy az európai föderáció mellett érveljek, és eleve lehetetlen egy ilyen tervet máról holnapra megvalósítani, de ha megnézzük a globális folyamatokat, az európai kontinens előtt ma két út áll: vagy Európa egységesebbé válik, és a világgazdaság egyik erőközpontjaként éli túl a válságot, amely nem mellékesen még a költséges jóléti államiságot is fenn tudja tartani, vagy lazul az integráció, az egyes államok saját útjukat kezdik járni, és ez lassan, de biztosan a “European way of life”, az európai létmód válságához vezet. Ez esetben, ha az európai államok egymással is versenyeznek, az európai életszínvonal csak kevés európai államban lesz fenntartható.

Ez nem azt jelenti, hogy európai föderáció nélkül ne élhetnénk jól a következő években. Európa ez esetben nemzetállamok túlélése lenne, amelyek valamelyest védeni próbálják a globálisan amúgy mellékes különbségeiket és területüket.

Nem az a feladatunk most persze, hogy valami egészen új, ideális, művi “európai polgárt” álmodjunk, ahogy azt az alapító atyák amúgy eltervezték. Ma annyi a feladat, hogy különbségeink ellenére is megtaláljuk közös “európaiságunkat”, és ezt főleg gazdasági téren tudjuk érvényesíteni. Az európai jólét projektje már érthetőbb, elmagyarázhatóbb, mint holmi túl nagy európai államiság megteremtése. Miközben a politikai és kulturális eszmék legtöbbször végtelen vitákat eredményeznek csak - ezért nem a közös politika vagy kultúra felől kell megragadni Európa egységét -, a gazdasági kérdésekben, a jövedelmi vagy adópolitika vitákban, egyszerűbb pragmatikus megoldásokat találni. E téren legalábbis a viták nem végtelen, elvont eszmékről szólnak - azaz eleve érdekeltebbé tehetjük a polgárokat, ha nem egységes államról meg európai identitásról, hanem a jövedelmükről, a nyugdíjukról, az adókról kezdünk beszélni.

Nemsokára két fontos függetlenségi népszavazásra is sor fog kerülni - nem a Balkánon, ahogy azt várnánk, hanem a fejlett Nyugat-Európában, Katalóniában és Skóciában, amelyek nem éppen az EU legszegényebb régiói. Éppen gazdasági okokból várhatóan elfogják vetni a függetlenséget, mert hiába érzik úgy, hogy a jelenlegi államuknak esetleg sokat kell visszaadniuk, de nem akarnak teljes függetlenséget, nem akarják az EU-tagságot elveszteni, mert az gazdaságilag hátrányos lenne nekik. A katalánok vagy a skótok persze hosszú távon a régiók Európáját támogatják majd.

És ez lehet egy európai föderációnak is az alapja. A globalizáció jelszavát (“Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”) parafrazálva: “Gondolkodj európaian, cselekedj lokálisan!”

E gazdasági alapú, a gazdasági érdekeket hangsúlyozó, a regionális és az európai szintet egyszerre erősítő föderációnak azonban még mindig van egy erős akadálya: mégpedig a nemzeti kormányok. Számos nemzeti kormány attól fél, hogy elvész nemzeti, országa a régiók között vagy az európai föderációban. Számos nemzetállam azonban - mint akár Csehország, akár Magyarország - nem nagyobb, nem jelentősebb, mint egy esetleges, jövőbeli EU-régió, így számukra az európai föderáció, a regionalitás erősítése nem a végüket, hanem a európai elvek nemzeti szintű erősítését jelentené. A lokális szint, ahol cselekedni kell, egybe esne a mai nemzetállami szinttel az esetükben.

A legkisebb közös többszörös maga a pénz lenne az európai föderációban. Az európai föderáció híveinek nem elvont eszméket kell kergetniük, hanem az európai integrációt a még egységesebb közöt piacon keresztül kell erősíteniük, fejleszteniük kell az infrastruktúrát, éppen azért, hogy a föderáció egyik konkrét haszna, a személyek és áruk szabad áramlása még kevesebb akadályokba ütközzék.

Az “európaiság” így fejlődést, fejlettséget jelentene, és a nemzetállami politikusok egyre kevésbé tolhatnák a népszerűtlen döntéseket Brüsszelre.

Minden országban ismert politikusi szólam egy-egy népszerűtlen döntés előtt, hogy “ugyan mi ezt nem támogatjuk, dehát Brüsszel ezt akarja tőlünk”. Ha azonban a politikusok képesek lennének távlatilag tervezni, és valóban polgárai jólétéért dolgoznának, akkor befejeznék ezt az általános Brüsszel-ütlegelést.

Nem kell megszeretniük az európai szabályozásokat, hanem - és ez főleg érvényes az új EU-tagállamokra - meg kéne tanulniuk befolyásolni a brüsszeli döntéseket, ahelyett hogy saját népszerűtlen politikájukat próbálnák meg Brüsszellel takargatni.

Ha a polgárok - hasonlóan a katalánokhoz - megértik, miért jelent nagyobb fejlettséget, több esély Európán belül maradni, akkor lehetséges lesz egy idő után a politikai föderáció is. De csak akkor, ha először a gazdasági hasznokat tudatosítják a polgárok.

Van más út is persze: az európai életszínvonal, fejlettség lassú és fájdalmas összeomlása. Politikai és gazdasági föderáció nélkül ugyanis ez várna a kontinensre.


Milyen legyen 2030-ra Európa?


Szuverén nemzetállamok uniója
Európai Egyesült Államok

SZAVAZAT UTÁN