Észak-Koreai lehetett a Dél-Koreában lezuhant drón

Fotó: Europress/Getty Images/Koreai Védelmi Minisztérium / Europress/Getty Images/Koreai Védelmi Minisztérium

-

Valószínűleg egy észak-koreai repülőtérről indították a drónt. Azért küldték a szomszédos ország fölé, hogy fényképeket készítsen.


A pilóta nélküli repülőgép több mint 3 kilométer magasságban haladt a két ország nyugati határán fekvő Bengnjong szigete felé, ahol végül megtalálták. A dél-koreai katonák több mint 300 lövést adtak le rá, de nem sikerült eltalálniuk. A dél-koreai légierő egy tisztviselője szerint a gépet ők észlelték, és az bizonyára az észak-koreai Oncson repülőtérről szállt fel. Szakértők szerint a szovjet időkben gyártott és Észak-Koreában továbbfejlesztett eszköz mintegy 200 fényképet csinált a két ország határáról és a dél-koreai fővárosról, Szöulról. A felvételek között volt olyan, amely a szöuli elnöki hivatalról, valamint a határtérségbeli katonai létesítményekről készült. Egyes értesülések szerint a drón a felvételeket elektronikus úton továbbította, a dél-koreai védelmi minisztérium azonban cáfolta ezt, mondván, hogy a gépnek nem volt ilyen képessége. Ez már a második eset egy héten belül, amikor északi drónt találnak dél-koreai területen. Március 24-én a dél-koreai Padzsunál, a demilitarizált övezettől délre találtak egy, a mostanihoz hasonló repülőt.