Észak-koreai holttesteket sodor partra a víz Japánban

Fotó: Getty Images / Chung Sung-Jun

-

A halászok gyakran szenvednek balesetet a háborgó tengeren.


Nyolc, vélhetően észak-koreai férfi holtestével sodródott partra egy hajó Japánban. A hajót már korábban észrevették a Tokiótól 500 kilométerre északra lévő Oga partjainál, a nagy hullámzás miatt azonban a parti őrség nem tudta megközelíteni. Nem egyszerű a maradványok származását megállapítani, mert több holttestből szinte csak csontok maradtak.

Szombat reggel Szado szigetén két férfi holttestére bukkantak, mellettük egy fából készült hajó darabjait, egy koreai feliratú cigarettásdobozt és személyes tárgyakat találtak. A feltételezések szerint szökevények lehettek.

Csütörtökön nyolcan érkeztek Japánba. A rendőrség védőőrizetbe helyezte és kihallgatta a férfiakat, akik azt mondták, hogy észak-koreaiak, és halászat közben támadt problémájuk a hajóval.

A hónap elején három észak-koreait mentettek ki a tengerből, a hajójuk halászat közben borult fel. Mivel vissza akartak térni hazájukba, átadták őket egy észak-koreai hajónak.

Két éve is titokzatos holttesteket sodort partra a tenger. A feltételezés szerint az észak-koreaiakat halászat közben ragadta el a víz. A japán parti őrség szóvivője akkor azt mondta, nincs abban semmi újdonság, hogy holttesteket találnak az észak-koreai hajókat fedélzetén.