Értékeléssel és díjátadással indult az MTA 185. közgyűlése

-

Pálinkás József, aki két ciklus után távozik a köztestület éléről, a közgyűlést megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy az MTA feladata ma kettős: egyszerre tudós társaság és fenntartója Magyarország legjelentősebb kutatási intézményhálózatának.


Hatéves munkáját összefoglalva Pálinkás József azt mondta, hivatali ideje alatt elsősorban az egyensúly elérésére törekedett, a tudományos életet is sújtó pénzügyi válság ugyanakkor új megoldások keresésére, gyors és határozott cselekvésekre ösztönözte. Első elnöki ciklusa a megalapozásé, a második a megújításé volt. Pálinkás sikerként emelte ki a „Lendület programot”. Ennek hála „kiváló fiatal magyar kutatók” döntöttek Magyarország mellett az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa helyett. Csaknem száz kutatócsoport kezdte meg működését hat év alatt. A leköszönő elnök korszakos jelentőségűnek nevezte a 8,5 milliárd forint költségű Wigner Adatközpontot, amely az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) „agyközpontja”. Emellett kiemelte a 9,5 milliárd forintból megvalósult, 21. századi kutatási körülményeket biztosító Természettudományi Kutatóközpontot, valamint azt is, hogy megkezdődött a Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóházának létrehozatala 8 milliárd forintos kormányzati támogatásból. Emellett nőtt a kutatási berendezések értéke, több új, világszínvonalú laboratórium létesült, nőttek a kutatási és infrastrukturális pályázatokra fordítható források és így emelkedett az akadémiai támogatással kutatásokat végzők száma is, a vendégkutatói pályázat keretében pedig kiváló külföldi tudósok érkeztek és érkeznek hazai kutatóműhelyekbe. A leköszönő elnök beszéde után átadták az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat. A díjazottak névsorát itt olvashatják el.