Erkölcsösebb a vallásos?

Anna Gács

az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense

Erkölcsösebb a vallásos?


Etikaoktatásra szükség van. A magyar iskolások romló eredményei a nemzetközi felméréseken elég meggyőzően mutatják, hogy a magyar oktatás elszakadt a kortárs társadalom és kultúra kihívásaitól, nem nyújt jól alkalmazható tudást.

Szerintem az etikaoktatás mellett is elsősorban ebben az összefüggésben lehet érvelni: az volna a célja, hogy segítsen a gyerekeknek megérteni és méltósággal kezelni azokat a konfliktusokat, amelyekkel szűkebb, iskolai környezetükben, illetve a mai társadalomban szembesülnek, és ezáltal magabiztos felnőttekké, illetve nyitott, a közösség ügyei iránt érdeklődő állampolgárokká váljanak.

A kisiskolásoknak sokszor jóval nagyobb fejtörést okoz az osztálytársaik viselkedése, a kiközösítések, csúfolások, mint a tananyag, ugyanakkor ebben jóval kevesebb segítséget kapnak. A nagyobbaknak pedig meglehetősen korlátozott elképzeléseik vannak mindarról, hogy az érték- és érdekellentétek és az ezekből fakadó konfliktusok el- és megkerülhetetlen velejárói az együttélésnek, mind pedig arról, hogy miféle társadalomban élnek. Márpedig az iskolának ezekben a kérdésekben is fogódzókat kellene adnia.

Az etikaoktatásnak akkor van értelme, ha gyakorlatias, a diákok valódi tapasztalataiból indul ki, és ha arra törekszik, hogy ne legyen dogmatikus. Hogy ezt a tantárgyat minek nevezzük, annak nincs különösebb jelentősége (esetleg a szülők ideológiai beállítottságuknak megfelelően választhatnak, hogy gyermekük erkölcstan, szolidaritás-óra vagy tolerancia-gyakorlatok néven vegye fel az órát), a lényege azonban az, hogy a diákokhoz mint közösséghez kell szólnia.

És itt el is érkeztünk oda, hogy mi a baj az etikaoktatásnak, illetve erkölcstannak azzal a formájával, amit idén szeptembertől Magyarországon bevezettek. A problémák nem tartalmiak: a kerettantervekben felvázolt tematika teljesen szalonképes és értelmes. Ami viszont merőben értelmetlen, az az oktatás struktúrája: erkölcstanra ugyanis csak annak kell járnia, aki nem jár hittanra, ami mind módszertani, mind ideológiai szempontból problematikus.

Ez a szerkezet két dolgot sugalmaz: egyrészt, hogy az etikai kérdéseket lehet nem közösen megvitatni és kezelni, másrészt, hogy aki nem vallásos, az korrepetálásra szorul az erkölcs dolgában. Ez az oktatási szerkezet azt próbálja sulykolni egy amúgy merőben szekularizált társadalomban, hogy aki vallásos, az eleve „erkölcsösebb”, ami sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy ellentéteket szítson, mintsem hogy megtanítsa kezelni és csillapítani őket.

Kinek jó a hit- és erkölcstan?


A társadalom egészének hasznos
Csak az egyházaknak kedvez

SZAVAZAT UTÁN