Eredménytelenül zárultak az izraeli-palesztin béketárgyalások

Fotó: Europress/AFP/Nazar Alian / Europress/AFP/Nazar Alian

Az izraeliek és a palesztinok továbbra is ugyanolyan megosztottak, mint tíz évvel ezelőtt.


A békefolyamat előmozdításán dolgozó John Kerry amerikai külügyminiszter diplomáciai erőfeszítései ellenére továbbra is éppen annyira megosztottak a felek, mint egy évvel vagy akár egy évtizeddel ezelőtt – olvasható a The New Republic című amerikai folyóirat friss elemzésében, melyet az MTI szemlézett. Ari Shavit, a cikk szerzője valódi hősnek tartja Kerryt, amiért annak ellenére is komolyan megpróbálkozott az izraeli–palesztin konfliktus megoldásával, hogy a korábbi kísérletek mind kudarccal végződtek. Noha az amerikai diplomácia vezetője az utóbbi tizenöt hónapban keményen dolgozott a rendezési megállapodás elérésén, a béke továbbra is éppoly távolinak tűnik, mint korábban. A zsidók és az arabok mélységes gyanakvással tekintenek egymásra, és még a békemegállapodáshoz elengedhetetlenül szükséges legalapvetőbb kérdésekben is eltér a véleményük. Április 29-én volt a tavaly július végén megindított és kilenc hónaposra tervezett béketárgyalások eredetileg kitűzött zárónapja. Szakértők szerint az Egyesült Államoknak a továbbiakban nem kellene foglalkoznia a konfliktussal. A szerző úgy vélekedik, hogy ez tragédiához vezetne, ugyanis a térségbeli aktív amerikai vezető szerep megszűnésével hatalmi vákuum alakulna ki a Közel-Keleten, amelyet azonnal a szélsőségesek töltenének be. Shavit úgy gondolja, hogy először szakértői távolságtartással elemezni kellene, pontosan mi is vezetett az 1993-as oslói egyezmény, a 2000-es Camp David-i csúcstalálkozó, a 2007–2008 közötti annapolisi folyamat és a mostani Kerry-terv kudarcához. Ennek az oka szerinte az, hogy a „régi béke” feltevései hibásak voltak. Az amerikai és európai béketárgyalók vágyálmai eltakarták a százéves konfliktus mélységét. A megoldáscentrikus nyugati politikusok nem foglalkoztak azzal, hogy a szembenállás nem 1967-ben kezdődött, és nem is feltétlenül az fogja lezárni, ha sikerül megoldani a hatnapos háború által teremtett problémákat. Átsiklottak afelett, hogy a palesztinok traumája formálisan 1948-ban kezdődött, és emiatt rendkívül valószínűtlen, hogy feladnák az abban az évben elvesztett városokat és falvakat. Ugyanakkor a „régi béke” élharcosai nem foglalkoztak sem azzal, hogy Jeruzsálem lépéseit gúzsba köti a kaotikus belpolitikai helyzet, sem pedig az elmúlt húsz év összetűzései és vérengzései miatt megélt izraeli traumákkal. A szerző úgy véli azonban, hogy a traumatikus múlt mellőzése nélkül lehetetlen életszerű jövőképet felvázolni. Az egyik legalapvetőbb hiba az volt, hogy nem választották szét a megszállás és a béke kérdését, és ezzel az elmúlt két és fél évtizedben szabotálták a megszállás megszüntetésére irányuló törekvéseket. Shavit ehelyett „új békét” javasol: a „régi” feltételezésekhez képest új építőelemekre kell hagyatkozni, és az azonnali eredmények szükségességét hirdető béke helyett a fokozatosságra kell helyezni a hangsúlyt. Az „új béke” végső célja továbbra is a kétállami megoldás, amelyet azonban megszabadítana a kölcsönös elismerést és a konfliktust lezáró dokumentumok felvázolását erőltető rögeszméktől. Az „új béke” elismerné az arab világ és a palesztinok politikai kultúráját, és ahelyett, hogy a béke zászlóvivői megpróbálnák megváltoztatni azt, inkább ebből hoznák ki a lehető legtöbbet. A The New Republic szakértője szerint ezt úgy lehetne elérni, ha Izrael először felhagyna a két országot elválasztó falon túli telepépítésekkel. Ezután Jeruzsálem kezdeményezhetné a kivonulást bizonyos ciszjordániai területekről, mire a palesztinok a felszabadított föld minden egyes darabkáján fejlesztési projekteket indíthatnának el a Perzsa (Arab)-öböl menti államok pénzügyi támogatása mellett. Egyiptom és Jordánia katonai és politikai támogatást nyújthatna, Washington pedig „őrködhetne” a folyamat felett. Shavit szerint így az európaiak is azzal foglalkozhatnának, amihez a legjobban értenek: a civil társadalom fejlesztésével. A szakértő úgy gondolja, hogy az izraeliek és palesztinok között létrejövő íratlan megállapodások és a felek részvételével megvalósuló gazdasági projektek vinnék előre igazán a békefolyamatot. A kölcsönös függőség és gazdasági érdekek alkotnák az „új béke” építőköveit az üres jogi dokumentumok, diplomáciai szertartások és ideológiai viták helyett.