Ennyit költhetnek kampányra a pártok

Fotó: MTI/Czimbal Gyula / István Hajdu

-

A parlamenti választáson a jelöltek legfeljebb 5 millió 140 ezer forintot költhetnek a kampányukra, és ebből valamivel több mint egymilliót az állam biztosít.


Az Országgyűlés 2013-ban jogszabályban előírta, hogy a parlamenti választáson minden egyéni választókerületi jelölt a költségvetésből juttatott egymillió forintos támogatásra jogosult (az összeget 2014 óta minden évben növelik a fogyasztói árindexszel, így ez most a Központi Statisztikai Hivatal szerint 1 millió 28 ezer forint).

A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, azaz február 17-étől a szavazás befejezéséig, a választási eljárásról szóló törvény szerinti a kampánytevékenység dologi kiadásaira fordítható: plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre. A pénzt a jelöltek kincstári számlán kapják meg, amelyről készpénz nem vehető fel. A jelöltek a kincstárnak nyilatkozhatnak arról is, hogy lemondanak erről a támogatásról és a jelölő párt rendelkezésére bocsátják.

Emellett minden pártlistát állító párt is jogosult támogatásra. A támogatás mértékénél figyelembe veszik, hogy a párt hány egyéni választókerületben állított jelöltet. Ehhez először megszorozzák a megszerezhető összes mandátumot a 2014-es ötmillió forint fogyasztói árindexszel növelt összegével (ez idén 199-szer 5,14 millió, vagyis 1,2286 milliárd forint). Az a párt, amely legalább 27 egyéni választókerületben állított jelöltet, az összeg 15 százalékával megegyező támogatásra jogosult, amely legalább 54 egyéni választókerületben állított jelöltet, 30 százalékra, amely legalább 80-ban, 45 százalékra és amely minden egyéni választókerületben állított jelöltet, az összeg 60 százalékára jogosult.

Azok a pártok, amelyek közös listát állítanak, egy pártnak tekintendők a költségvetési támogatás szempontjából, és a pártoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy milyen arányban osztják fel egymás között a támogatást.

A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a kampánytevékenységgel összefüggő kiadásokra fordítható.

Az állami támogatáson túl más forrásból származó bevételt is kampányra költhet el a jelölt. A kampánykiadások finanszírozására a független jelölt, a jelöltet vagy pártlistát állító párt és annak jelöltje együttesen jelöltenként legfeljebb 5 millió 140 ezer forintot fordíthat. Ugyanennyit fordíthat kampányra a nemzetiségi listát állító országos nemzetiségi önkormányzat is. Ebbe a valamivel több mint ötmillió forintba bele kell számítani az állami támogatást is.

Egy párt által a kampánytevékenységre összesen fordítható összeg meghatározásakor az egyéni választókerületi jelöltjei és az országos listán indított jelöltjei számát kell alapul venni (de legfeljebb az országos listán megszerezhető mandátumok számát). Ha egy párt valamennyi egyéni választókerületben indított jelöltet, akkor ezen a jogon 108,968 millió forintot (106-szor 1 millió 28 ezer) kap (ha a jelöltek átadják az állami támogatást), és mivel minden egyéni választókerületben állított jelöltet, még jogosult az 1,2286 milliárd forint 60 százalékára (613,716 millió forint) is. Összesen tehát 722,684 millió forint állami támogatást kap. Minden egyéni választókerületben jelöltet állító párt esetében a kampányra fordítható összes pénz (figyelembe véve az egyéni és országos listás jelölteket) a jelöltek száma, szorozva 5,14 millió forinttal.

A jelölteknek a választókerületi eredmény jogerőre emelkedését követő 15 napon belül el kell számolniuk az állami támogatás felhasználásával. Aki a határidőig ezt nem teszi meg, annak az állami támogatás kétszeresét kell visszafizetnie. Ha a jelölt a szavazás előtt kiesik – például azzal, hogy lemond a jelölésről vagy elveszíti a választhatóság jogát – vissza kell fizetnie a központi támogatást. Annak a jelöltnek is vissza kell fizetnie az állami támogatást, aki elindul a választáson, de nem szerzi meg a választókerületben leadott érvényes szavazatok legalább 2 százalékát.

A listát állító pártnak akkor kell visszafizetnie a támogatást, ha a pártlista kiesik (mert a listát a jelölőszervezet visszavonta vagy a szavazás megkezdése előtt a listán szereplő valamennyi jelölt kiesett) vagy nem éri el a pártlistákra leadott összes érvényes szavazat legalább 1 százalékát. Azt a támogatást is vissza kell fizetni, amelyet olyan jelölt után vett igénybe, aki kiesett, kivéve, ha a jelölt a szavazás előtt elhunyt.

Egy párt csak akkor kaphat állami támogatás, ha nyilatkozik, hogy amennyiben a visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti határidőben és nem hajtható be tőle, akkor a párt vezető tisztségviselői állnak helyt egyetemlegesen a támogatás visszafizetéséért. A tartozást a kincstár megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hajtja be.

Az Állami Számvevőszék az országgyűlési képviselők általános választását követő egy éven belül ellenőrzi a támogatás felhasználását azoknál a pártoknál, amelyeknek a listája az összes érvényes szavazat legalább 1 százalékát megszerezte.