Ennyit a hétvégéről

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

-

A jelenlegi időjárás csak egyvalakinek kedvez: a hírszerkesztő újságírónak, aki az egész vasárnapot egy irodában tölti. Aki viszont nem dolgozik vasárnap, az is kénytelen lesz a négy fal között gubbasztani, mert megérkezett a hidegfront, egész nap zivataros időre kell számítani.


Erős hidegfront érkezett északnyugat felől, hatására a Dunántúl északi felén és az Északi-középhegység térségében már reggel zivatarra ébredhettünk. A front délkelet felé halad, egyre erősebb zivatarokra lehet számítani a nap folyamán. Helyenként a felhőszakadás mellett még jégeső is előfordulhat, sőt délutántól a Dél-Dunántúlon, estétől pedig az Alföldön óránkénti 90 kilométeres sebességű széllel is számolni kell. Az intenzív záporok, zivatarok környezetében rövid idő alatt akár 15-20 millimétert is meghaladó csapadék hullhat. Az ország nagy részére kiadott citromsárga (heves zivatar) és narancssárga (felhőszakadás) figyelmeztető előrejelzések vasárnap éjfélig vannak érvényben.


Fotó: met.hu